Deák Dániel: az ellenzék mindent megtenne a hatalomért

Az ellenzék annyira elkeseredett, hogy mindent megtenne a hatalomért - jelentette ki a XXI. Század Intézet vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.Deák Dániel az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy korábbi nyilatkozatára utalva úgy vélekedett, számon tartják, hogy melyik pártban hány zsidó van, vagyis - mint mondta -, Márki-Zay Péter antiszemita kijelentéseket tett.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az ilyen nyilatkozataiba illeszkedik a legutóbbi, fasisztákat és kommunistákat emlegető megszólalása - tette hozzá.
    

Az elemző szerint egyértelmű, hogy Márki-Zay a Jobbikra gondolt, amikor fasisztázott, de ezt most próbálja megmagyarázni. "Gyakorlatilag nincsen olyan nap, hogy ne egy korábbi kijelentését kelljen magyaráznia, és általában az a taktikája, hogy vagy letagadja vagy azt mondja, hogy ez nem is hangzott el, vagy nem úgy hangzott el" - emelte ki Deák Dániel.
    

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Márki-Zay kommunikációjának már most bomlasztó hatása van: bizonyos körzetekben az ellenzéki jelöltek inkább függetlenként indulnak, és az egész ellenzéki összefogás támogatottsága is csökken a miniszterelnök-jelölt miatt. Az elemző úgy értékelte, hogy amikor ilyen mondatok hagyják el egy politikus száját, akkor gyakorlatilag "aláírta a saját politikai halálos ítéletét", tehát ez politikai öngyilkosságnak is nevezhető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com