Decemberben nyílhat meg az Országgyűlési Múzeum, kiírták a közbeszerzési eljárást

A tervek szerint decemberben nyílhat meg a magyar törvényhozás történetét bemutató Országgyűlési Múzeum, amely szerkezetileg április elejére készül el a látogatói központon belül. Az állandó kiállítás forgatókönyve és műszaki dokumentációja elkészült, és elindult a nyílt közbeszerzési eljárás a kiállítás megvalósítására - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke kedden, az MTI érdeklődésére.

Kövér László; Benkő TiborIsmertetése szerint a teljes kiírás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg, amely egyebek között tartalmazza a kiállítási installációk kivitelezését és helyszíni beépítését, valamint a kiszolgáló funkciók megvalósítását az 520 négyzetméteres kiállítótermemben. Ezek között szerepel különböző hardverek, a gyengeáramú rendszer kiépítése és beüzemelése, valamint különböző szoftverek, multimédiás anyagok, animációk fejlesztése is. Ugyancsak szerepel a kiírásban különleges enteriőrök, installációk kivitelezése, öltözetek bemutatására képes bábuk beszerzése, készítése, műtárgyak restaurálása, rekonstrukciója, nemes másolatok készítése is.

Sikeres közbeszerzési eljárás esetén az állandó kiállítás legkésőbb ez év decemberében megnyílik - közölte Szilágyi Zoltán. Wachsler Tamás, a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője novemberben azt mondta, hogy az ütemterv szerint halad a tér rekonstrukciója, a beruházás így várhatóan befejeződik a 2014. március 14-ei határidőig. Hangsúlyozta, hogy készül a múzeumnak otthont adó udvar lefedése és az alsó rakpart burkolása is a vége felé jár.

Elmondása szerint a parlament északi oldalánál 600 férőhelyes mélygarázs épül, amelynek felső szintjén látogatóközpontot hoznak létre. Részben itt, részben a lefedett 15-ös udvarban működik majd az 1945 után ismét megnyíló Országgyűlési Múzeum.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com