DK: vessen véget a kormány a "felsőoktatási mutyinak"!

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány három évvel a hatalomra kerülése után sem képes működő, tervezhető, európai mintákat követő felsőoktatási koncepció kialakítására.

Niedermüller Péter, a párt alelnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, "felsőoktatási mutyi" van. Szerinte ma az egyetemeknek és főiskoláknak állandóan változó, kiszámíthatatlan, bizonytalan környezetben kell lavírozniuk. Hozzátette: a kormány több tízmilliárd forintot vont ki eddig a felsőoktatásból, ami elbocsátásokhoz, az oktatás színvonalának csökkenéséhez vezetett.

gyurcsany-dkA DK alelnöke szerint a kormány a felsőoktatási intézmények állami támogatását is az egyetemi vezetés kormánypárthoz való viszonyától teszi függővé; a rektorokat pártszempontok alapján nevezik ki, állami támogatáshoz is elsősorban azok az intézmények jutnak, amelyeknek kormánypárthoz közeli vezetői vannak.

Niedermüller Péter közölte: a DK felszólítja a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel az asztal alatti pénzosztogatással, tartsa tiszteletben az egyetemek autonómiáját, dolgozzon ki egységes és hatékony szempontrendszert, hagyja érvényesülni az egyetemek közötti versenyt.

forrás:MTI

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com