Döntött a kormány a mentőhelikopterek további bérletéről

Továbbra is bérleti megoldást alkalmaznak a mentőhelikopterek beszerzésére, miután jövő márciusban lejár a jelenleg használt hét mentőhelikopter bérleti szerződése - döntött a kormány.

A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az emberi erőforrások miniszterének - a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. közreműködésével - tendert kell kiírnia a hét helikopter 5 éves bérletére úgy, hogy a bérlő vételi joggal is rendelkezzen azokra. A vételi jognak lehetőséget kell adnia arra, hogy azokat annak jogosultja bármikor megvehesse.

omsz

A közbeszerzés kiírását azonnal meg kell tenni. A nemzetgazdasági miniszter pedig azt a feladatot kapta a határozatban, hogy a költségvetés készítésekor gondoskodjon a bérleti díj rendelkezésre állásáról.

Múlt év őszétől csak kétmotoros helikopterek repülhetnek lakott terület felett, ezért két egymotoros gépet tavaly le kellett cserélni. A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tavaly májusban úgy írt ki bérleti tendert a két helikopterre, hogy az 2016. március 10-ig szólt, évi 183 repült órával. A becsült bérleti díj akkor 682 millió forint volt.

A tendert az osztrák Helikopter Air Transport GmbH nyerte a legkorszerűbb EC135 típusú mentőhelikopterekkel, a becsültnél kissé alacsonyabb bérleti díjjal.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com