Dúró Dóra: a Mi Hazánk Mozgalom a harmadik út

A balliberális tömb egyesülése után végleg egyértelművé vált, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a harmadik utat jelentő erő - jelentette ki a párt elnökhelyettese hétfőn Budapesten.Dúró Dóra kijelentette: az egyik erő az "urambátyám" rendszert kiépítő Fidesz, a másik a Gyurcsány Ferenc vezetésével egyesült balliberális tömb, a harmadik pedig a mindkettőt elutasító Mi Hazánk lesz a 2022-es országgyűlési választásokon.

   
A Mi Hazánk mind a 106 körzetben egyéni jelöltet indít, valamint önálló országos listával és kormányfőjelölttel indul a választáson - tette hozzá. Úgy vélekedett: a baloldali tömb egyesülésével a Jobbik, a Momentum és az LMP is feladta az elmúlt több mint harminc év politikájával való szembenállását. Azt az embert akarják visszajuttatni a hatalomba - folytatta -, akit korábban kitiltottak volna a közéletből.
    

Emlékeztetett arra: Jakab Péter a Jobbik elnöke még márciusban is elképzelhetetlennek tartotta, hogy közös listán szerepeljen Gyurcsány Ferenccel. A Jobbik pedig ma már nem hazaárulónak, hanem harcostársnak tekinti a politikust - fűzte hozzá. Az LMP pedig azzal a Gyurcsány Ferenccel fogott össze, akinek a kormányzása alatt rendszerkritikus pártként jöttek létre. Vagyis megbékéltek azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki hazudott reggel, éjjel meg este - fogalmazott a politikus.
   

Végül hangsúlyozta: a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely eltörölné a képviselők mentelmi jogát, amely írni-olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot, amely jó megoldásnak tartja az oktatásban a szegregációt, amely sorkatonai alapkiképzést vezetne be. Ugyancsak pártja az egyetlen, amely 2030-ban népszavazást kezdeményezne Magyarország uniós tagságáról, amely kitiltaná a homoszexuális propagandát az iskolákból, amely vagyonadót vetne ki a milliárdosokra, amely megszüntetné a cigányügyi programokat és amely "hatályon kívül helyezné a trianoni diktátumot" - sorolta Dúró Dóra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com