A személyiségjegyek és a szívbetegségek kapcsolatát kutatják a Semmelweisen

A személyiségjegyek és a szív- és érrendszeri betegségek kapcsolatát vizsgálva a Semmelweis Egyetem (SE) orvosainak sikerült azonosítaniuk olyan temperamentumtípusokat, amelyek összefüggésbe hozhatók a magas vérnyomással, illetve a koszorúér-betegséggel - közölte az egyetem docense az M1 aktuális csatornán szerdán.Maurovich-Horvát Pál hozzátette: kardiológusok már korábban kimutattak kapcsolatot a különböző személyiségjegyek és a betegségi rizikófaktorok között, de a SE kutatóinak egy lépéssel tovább jutva a személyiségjegyek és a konkrét betegséget között is sikerült összefüggést találniuk.

    
A kutatás eredményét felhasználva lehetőség nyílik a betegek mielőbbi azonosítására, ami kiemelten hasznos, mivel Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokok között szerepelnek - hangsúlyozta a kutatásban résztvevő orvos. Elmondta: a vizsgálat során kétszáz, CT-vizsgálatra előjegyzett beteggel vettek fel egy több mint ezer kérdésből álló, a személyiségvonások, temperamentumok és egyéb pszichometriai paraméterek feltárására irányuló kérdőívet.


A kutatás eredménye szerint az átlagosnál kisebb eséllyel alakul ki szív- és érrendszeri betegség az úgynevezett hipertím temperamentumtípusnál, akik örökmozgók és agilisebbek társaiknál - fűzte hozzá. Nemcsik János, a kutatásban résztvevő családorvos azt mondta, a betegek temperamentumtípusa nagyban befolyásolja a betegséghez való hozzáállásukat, de már a prevenció szempontjából is meghatározó lehet. Korábbi kutatások kimutatták, hogy különböző temperamentumtípusoknak komoly kapcsolatuk van a dohányzás és alkoholfogyasztás vagy éppen a koros elhízás kialakulásával - jegyezte meg.
    

A programban az SE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, az egyetem családorvosi tanszéke, valamint a pszichiátriai és pszichoterápiás klinika kutatócsoportjai dolgoznak együtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gyógyszermellékhatások bejelentésére hívja fel a figyelmet a gyógyszerhatóság

A gyógyszermellékhatások bejelentésére hívja fel a figyelmet a gyógyszerhatóság

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) idén is csatlakozik a "MedSafetyWeek" nemzetközi gyógyszerbiztonsági kampányhoz, amely a gyógyszerek feltételezett mellékhatásainak felismerésére és bejelentésére hívja fel a figyelmet - tudatta az intézet hétfőn az MTI-vel.

Hegedűs Zsolt: megszűntek az ellátási nehézségek a budapesti belgyógyászati osztályokon

Hegedűs Zsolt: megszűntek az ellátási nehézségek a budapesti belgyógyászati osztályokon

Különösebb nehézségek nélkül zajlik az ügyeleti ellátás a budapesti belgyógyászati osztályokon - közölte az egészségügyi miniszter péntek délelőtt a Facebook-oldalán.

Több gigányi adatot foglalt le az NNI az Országos Onkológiai Intézetben

Több gigányi adatot foglalt le az NNI az Országos Onkológiai Intézetben

A nyomozók a kórház eszközbeszerzései okán folytatnak büntetőeljárást hűtlen kezelés miatt.

Ágyi poloska miatt volt szükség átszervezésre a veszprémi kórházban

Ágyi poloska miatt volt szükség átszervezésre a veszprémi kórházban

Ágyi poloskák miatt volt szükség átszervezésre a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházban.

Kórházi vesztegetés Szolnokon

Kórházi vesztegetés Szolnokon

Egy orvost tetten értek a nyomozók miközben hálapénzt fogadott el az egyik betegétől.

SE: Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát

SE: Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

A hantavírus valós, komolyan veendő fertőzés, de jelenleg alacsony lakossági kockázatú járványügyi helyzetről van szó, és Magyarországon jelenleg nincs közvetlen járványügyi fenyegetés - írta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Onkológiai intézet: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert

Onkológiai intézet: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert

Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják a MASZK 2.0 kutatás keretében az influenza terjedését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezette Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium munkatársai – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kommunikációs partnere hétfőn az MTI-t.

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.

http://ujhazak.com