Átadták a győri kórház felújított, családbarát szülészeti részlegét

Átadták a győri Petz Aladár kórház felújított szülészeti részlegét, amelyre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) családbarát szülészetek kialakítását célzó pályázatán nyert forrást az intézmény.Csiki Zoltán, az Emmi egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az átadó ünnepségen elmondta: a kormány 2018-ban, a családok évében hirdette meg a családbarát szülészetek kialakítását célzó programot, hogy kényelmes, intim és a lehető legbiztonságosabb feltételeket sikerüljön megteremteni a kórházakban.

    
Hozzátette: a pályázat keretében a győri kórház 267,8 millió forintot nyert el. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója arról beszélt, hogy az állami forráshoz a kórház - saját költségvetéséből és alapítványi forrásból - 70 millió forintot tett hozzá. Kiemelte, a tervezett beruházás határidőre elkészült, és egy biztonságos, a 21. századi követelményeknek megfelelő szülőszobarendszer jött létre.
   

Skaliczky Zoltán, a kórház szervezési igazgatója és Nagy Sándor, a szülészeti és nőgyógyászati osztály vezetője ismertette a részleteket. A korábban közös légtérben lévő szülőágyakat egyágyas szobákba helyezték, így hat kényelmes, izolált, légkondicionált szülőszobát alakítottak ki. A felújítás másik része a gyermekágyas részleg vizesblokkjainak és kórtermeinek felújítása volt. Ez a kórtermek hetven százalékát érintette, fürdőszobákat alakítottak ki, felújították a padlózatot és a falakat, komfortosabb környezetet teremtve a kismamáknak.
    

Nagy Sándor hozzátette: az osztály szakmai szempontból már régóta a bababarát elveket követi, az új szakmai irányelv pedig a család egységéről szól, és ehhez járul hozzá ez a fejlesztés is. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), a város polgármestere arról beszélt, hogy minden itteni baba ajándék Győrnek, ezért a városnak kiemelten fontos, hogy a lehető legjobb körülmények között jöjjenek világra.
    

Kara Ákos, a város egyik fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, képviselőtársával, Simon Róbert Balázzsal együtt azon lesznek, hogy újabb kórházi fejlesztések valósulhassanak meg Győrben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com