BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére

Átlagosan 20 százalékos alapbéremeléssel folytatódik március 1-jétől az egészségügyi szakdolgozók béremelése a tavaly júliusi egységes 18 százalékos béremelést követően - közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.A tárca azt írta: az ápolók béremelésére 200 milliárd forintot fordít a kormány. Kiemelték: az egészségügyi szakdolgozók keresete így 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik, átlag alapbérük eléri az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.
    

A béremelés, amely megközelítően 84 ezer munkavállalót érint, valamennyi, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozóra és egészségügyben dolgozóra vonatkozik. A korábbi pótlékok többsége - például a szakterületi pótlék, a vezetői pótlék, a címpótlék, az idegennyelv-tudási és a képesítési pótlék - beépül az alapbérbe, azok innentől kezdve már beleszámítanak a nyugdíjba. Mivel a szakdolgozók - alapbéren felüli - mozgóbérének számítási alapja az alapbér, így az alapbér emelkedésével a mozgóbér összege is nő - ismertették.
    

A Belügyminisztérium hozzátette: fontos változás egy új, öt fizetési osztályt tartalmazó sávos bértábla bevezetése. Az öt fizetési kategórián belül a dolgozót - az ellátott szakterületnek, valamint munkakörnek megfelelően - alap vagy kiemelt kategóriába kell besorolni. A kiemelt szakterületek és a munkakörök listáját kormányrendelet tartalmazza.
    

Az új bértábla minimum és maximum összegei között a munkáltató állapítja meg a béremelés mértékét, a munkavállalóknak április elején utalják az első emelt bért - közölték. A tárca a közleményében kitért arra, hogy a béremelés végrehajtásáról az egészségügyi intézmények módszertani tájékoztatót kaptak a Belügyminisztériumtól.
    

A teljes munkaidőben foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók átlagos havi keresete 2010-ben 170 900 forint volt, az idei március 1-jei béremelést követően havi keresetük meghaladhatja a 800 ezer forintot - tudatták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com