Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a költségvetésben csoportosítsanak át százmilliárd forintot az egészségügyi szakdolgozók béremelésére.Tordai Bence, a párt társelnöke csütörtökön online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy január 1-jével megszüntették azt a bérnővéri rendszert, amivel legalább a centrumkórházakban biztosítani letett az osztályok nyitvatartását. Ez nem volt jó rendszer, de a megszüntetése "láthatólag elképesztő összeomlást hozott magával" - fogalmazott.
    

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: nem bérnővéri rendszerre van szükség, hanem magasabb béreket kell adni az egészségügyi szakdolgozóknak. Hozzátette, hogy most ugyan készül egy béremelés, de az "rettentően alacsony lesz", mert a tavalyi 18 százalékos infláció után a 20 százalékos emelés "gyakorlatilag a nullával egyenértékű".
    

Tordai Bence rámutatott, hogy a szakszervezet adatai alapján 25-30 ezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik a rendszerből, az ő visszacsábításukhoz pedig legalább 35-40 százalékos béremelésre van szükség. Váradiné Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere azt mondta, hogy ahelyett, hogy elvennék az önkormányzatoktól a szakrendelőket és a védőnőket, inkább segíteni kellene, hogy az önkormányzatok megfelelő forrásokat és garanciákat kapjanak az egészségügyi ellátásokhoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com