György István: Magyarország sikerrel küzdötte le a járvány mindhárom hullámát

Magyarország sikerrel küzdötte le a koronavírus-járvány mindhárom hullámát - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.György István a Tolna megye védelméért emlékérmek átadásán hozzátette: mindez a védekezésben és az oltás megszervezésében részt vevő szakemberek áldozatos munkájának, és annak köszönhető, hogy "a pandémia ellen egy jól felkészült egészségügyi ellátó és kormányhivatali rendszerrel vettük fel a harcot".
   

Azt mondta, a sikerhez jó döntések sorozatára is szükség volt. Ezek között említette a közigazgatás csaknem tíz éve kezdődött átalakítását, az új kormány- és járási hivatali rendszert, amely "hatékonyan képes a kormány döntéseinek gyors, eredményes végrehajtására". Idesorolta azt is, hogy a 2011-ben a létrejöttek a megyei és járási védelmi bizottságok, amelyek "képesek szinte azonnali problémamegoldásra". Ez a szervezési előny megmutatkozott a járvány első hullámában, amikor a védekezés a tesztelések, fertőtlenítőszerek, védőeszközök biztosítására és az intézmények fertőtlenítésére korlátozódott - jegyezte meg.
    

Jó döntésnek nevezte a kormány részéről azt, hogy időben határozott a keleti vakcinák beszerzéséről, amellyel másfél, két hónapos előnyt teremtett a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, és emberek millióit védte a vírussal szemben. Hasonlóan jó kormánydöntés volt, hogy a védekezés és az oltás szervezésének feladatait a területi közigazgatásra, az oltás beadását a teljes egészségügyi szolgáltatórendszerre bízta - fűzte hozzá.
    

"Közösen értük el", hogy ma már az emberek többsége is úgy látja, Magyarország sikeresen képes kezelni a vészterhes időszakokat, és jelenleg a járvány negyedik hullámában is a világ egyik legbiztonságosabb országa - mondta. Az államtitkár példaértékűnek nevezte az összefogást a magyar közigazgatás történetében. Úgy fogalmazott, hogy orvosok, mentősök, egészségügyi szakdolgozók, egyetemi hallgatók, katonák, rendőrök, katasztrófavédők munkájának eredménye megmentett emberi életek ezreiben mérhető.
    

Kitért arra is, hogy a koronavírus elleni harc még nem zárult le, Magyarországon is megjelent a korábbi vírusvariánsoknál sokkal fertőzőképesebb delta variáns, amely Európában agresszíven terjed a beoltatlanok között, és itthon is egyre nagyobb fertőzési arányt okoz. Azt mondta, a járvány negyedik hulláma az oltatlanok hulláma lesz, náluk huszonötször valószínűbb, hogy a fertőzéssel kórházba kerülnek, és ugyanennyivel nagyobb a valószínűsége a betegség fatális kimenetelének.
   

"Az egyetlen esély az, hogy minél több embert beoltunk, csak így védhetjük meg magunkat és élhető életünket" - húzta alá. Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, a paksi választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy további összefogást igényel a negyedik hullám kezelése.
    

Horváth Kálmán Tolna megyei kormánymegbízott - megköszönve a védekezésben résztvevők munkáját - azt mondta, Tolna megye jelesre vizsgázott a védekezésben. Horváth István, a szekszárdi választókerület fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett arról szólt, hogy a védekezésben résztvevők annak érdekében dolgoztak, hogy "a lehető legkisebb áldozattal nyerjük meg a csatát".
    

Az emlékérmeket az államtitkár és a kormánymegbízott 41 olyan, Tolna megyei, egészségügyi, honvédelmi, vízügyi szakembernek adta át, aki a védelmi feladatok ellátásában kimagaslóan állt helyt; az esemény végén a kormánymegbízott - a támogatást megköszönve - György Istvánnak is átnyújtotta az elismerést.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com