Varga Mihály: a 2020-as költségvetés biztos alapot teremtett a járvány elleni védekezéshez

A 2020-as költségvetés biztos alapot teremtett a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.

György István: Magyarország sikerrel küzdötte le a járvány mindhárom hullámát

Magyarország sikerrel küzdötte le a koronavírus-járvány mindhárom hullámát - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.

Benkő: a katonák számára idén is elsődleges feladat a járvány elleni védekezés

Ahogy a múlt évben, úgy idén is elsődleges feladat a katonák számára a koronavírus-járvány elleni védekezésben való részvétel - jelentette ki a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén csütörtökön Budapesten.

Rendkívüli ülést kezdeményez az ellenzék a járvány elleni védekezés miatt

A koronavírus-járvány kezelését célzó, az ellenzéki pártok szerint elégtelen kormányzati intézkedések megvitatása miatt az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az öt ellenzéki parlamenti frakció és a parlamenten kívüli Momentum kedden.

PM: a költségvetés 2020-ban maradéktalanul biztosította a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem forrásait

2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel a múlt évre vonatkozó éves deficit 5548,6 milliárd forint lett - közölte hétfőn előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium.

ITM: már a vidéki vásárlókat és vállalkozókat is segíti a magyar innováció a járvány elleni védekezésben

A járványhelyzetben az emberélet védelme mellett fontos feladat a munkahelyek megóvása és a magyar családok megélhetésének biztosítása, amelyhez működésben kell tartani a gazdaságot, így a kereskedelmet is.

Michel: az uniós költségvetés és a helyreállítási alap megerősítése mérföldkő a járvány elleni védekezés sikerében

Az Európai Unió hosszú távú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó pénzalapról júliusban elfogadott megállapodás csütörtökön elért megerősítése mérföldkő a járvány elleni védekezés sikerében - jelentette ki Charles Michel.

Járvány elleni védekezésre is felhasználható a tao-támogatás

A koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő célokra is adható támogatás a társasági adóból (tao) - tartalmazza egyebek mellett az a módosító csomag, amelyet csütörtökön fogadott el az adótörvényekhez az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.

Merkel: nem lehet csak a büntetésre építeni a járvány elleni védekezést

Nem lehet csak a hatósági szigorra és a büntetésre építeni járványügyi védekezést, "egy demokráciában hinni kell a belátás és a felelősségvállalás erejében".

PM: a költségvetés továbbra is maradéktalanul biztosítja a járvány elleni védekezés kiadásait

A gazdaságvédelmi intézkedések és a védekezési kiadások következtében 2020 első hét hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2165 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel pénteken.

Európai Bizottság: további forrás igényelhető a járvány elleni védekezésre

Az Európai Unió tagállamai további finanszírozást igényelhetnek a Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz révén rendelkezésre álló 220 millió eurót (76 milliárd forint) kitevő forrásból az alapvető áruk, az orvoscsoportok és a koronavírussal fertőzött betegek szállításához.

PM: a gazdaságvédelmi és járvány elleni védekezés költségei növelték az államháztartás pénzforgalmi hiányát május végére

Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit - közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).