PM: a költségvetés 2020-ban maradéktalanul biztosította a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem forrásait

2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel a múlt évre vonatkozó éves deficit 5548,6 milliárd forint lett - közölte hétfőn előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium.A kormány év végi forrásbiztosító intézkedései mintegy 1200 milliárd forint többletkiadással jártak, melyek a kórházak adósságrendezésén túl gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési és egészségügyi célokat, kulturális tevékenységek finanszírozását szolgálták. Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban várhatóan 9 százalék körül lehet a PM várakozása szerint.

    
A minisztérium közleménye hangsúlyozta: a járvány első és második hullámának idején is a kormány legfontosabb célja az életek védelme, és a magyar gazdaság működőképességének a megőrzése. A kormány felelős döntése értelmében nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon, vagy a munkahelyét megtarthassa. Ennek érdekében a költségvetés vállalta a legnagyobb kiadásokat, így a meghozott intézkedések következtében a központi alrendszer 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az évet.
    

A tavalyi évben a központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 46,7 milliárd forintos többletet értek el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com