Kásler: a kormány 2010 óta kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését

A kormány 2010 óta kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, ennek érdekében végrehajtották "minden idők legnagyobb orvosi béremelését" és befejeződött az egészségügyi szakdolgozók négylépcsős béremelése is - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön.Kásler Miklós a hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban kitért arra: a kormány új egészségkultúrát honosít meg Magyarországon, aminek fontos eleme, hogy a legjobb körülményeket biztosítsák az egészségügyi ellátórendszer munkavállalói számára.
    

"Ennek érdekében végrehajtottuk minden idők legnagyobb orvosi béremelését" - hangsúlyozta, hozzátéve: a kormány ezzel a lépéssel nem csak tovább növeli az orvosok fizetését, de átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket is teremt. Mint mondta, a most zajló folyamat egy több évig tartó program első állomása, hiszen az orvosok fizetése 2023-ra átlagosan két és félszeresére emelkedik majd.
    

Kásler Miklós kitért az egészségügyi szakdolgozók béremelésére is. Azt mondta, az elmúlt években "soha nem látott mértékben" emelkedett a szakdolgozók fizetése is; a négylépcsős béremelés nyomán a szakdolgozói alapbérek 72 százalékkal nőttek a 2018-as illetményhez viszonyítva. A miniszter kiemelte: az egész világot sújtó koronavírus-járvány ismételten ráirányította a társadalom figyelmét az egészségügyben dolgozók fontos és pótolhatatlan munkájára.
    

Kásler Miklós bízik abban, hogy a most zajló béremelési folyamatok hosszú távon is biztosítani fogják az orvosok és szakdolgozók tudásának, gyógyító és életmentő szolgálatának megfelelő elismerését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com