KR NNI: újabb húsz ortopéd orvost gyanúsítanak visszaéléssel

A cipős ügyként elhíresült költségvetési csalás nyomozása során jutottak el a hajdú-bihari nyomozók ahhoz a 20 ortopéd orvoshoz, akik végtag-amputáción átesett betegeket irányítottak egy protéziseket gyártó békéscsabai céghez, majd ezért pénzt kaptak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön az MTI-vel.Még 2022-ben számoltak be arról, hogy büntetőteljárás indult a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatban. A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás idővel országos méretűvé nőtte ki magát, és számos vármegyében indultak nyomozások.

A gyanú szerint a bűnszervezetben lévő orvosok egészségügyi állapotuktól függetlenül gyógyászati segédeszközöket írtak fel olyanoknak, akiknek azokra a termékekre nem is volt szükségük. A nyomozócsoport ebben az ügykörben összesen 31 embert hallgatott ki gyanúsítottként: egy cég ügyvezetőjét, 21 alkalmazottat, nyolc orvost és egy egészségügyi dolgozót; van, akinek költségvetési csalás, másnak vesztegetés miatt kell felelnie.

A közlemény szerint a nyomozás előrehaladtával egy másik vesztegetési ügycsoport is látókörbe került: a gyanú szerint ugyanis a már említett békéscsabai céghez Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegye ortopéd orvosai olyan pácienseket küldtek, akiken korábban végtag-amputációt hajtottak végre. Azért, hogy a szakorvosok a betegeiket a céghez küldjék, a kft. területi vezetői megvesztegették őket. A jogtalan előny egy-egy páciens után 40 és 100 ezer forint közötti összeg volt - írták.

A közlemény szerint akadt olyan orvos, aki a gyanú szerint 68 beteget küldött a céghez. A vesztegetés miatt a nyomozók eddig húsz orvost és két alkalmazottat hallgattak ki gyanúsítottként.

A két ügycsoportban összesen egy cégvezető, 21 céges alkalmazott, 28 orvos és egy egészségügyi dolgozó érintett, köztük van olyan, akit a nyomozók több bűncselekménnyel is meggyanúsítottak, és az eddig megállapított kár 3,5 milliárd forint - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com