Kutatás: a magyarok félnek a daganatos megbetegedésektől, mégsem járnak szűrővizsgálatokra

A magyarok több mint fele fél a daganatos megbetegedéstől, mégis csak minden ötödik megkérdezett tesz meg minden tőle telhetőt a megelőzés érdekében - összegezték szerdán egy kerekasztal-beszélgetésen az Affidea Magyarország által készített országos, reprezentatív kutatás eredményét.Az esemény szervezőinek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "a felmérés lesújtó képet ad a magyarok rákprevenciós attitűdjéről, és részben magyarázza, hogy miért vagyunk világelsők számos daganatos megbetegedésben".
    

"Elkeserítő eredménye a kutatásnak, hogy rákszűrő-vizsgálatokra a lakosság majdnem fele, 49 százaléka egyáltalán nem jár" - emelték ki. Hozzátették, hogy a férfiak, a 39 év alattiak, valamint a nyolc általánost végzettek jelentősen magasabb arányban hagyják ki a vizsgálatokat, mint a többi csoport. A kutatásból kiderül, hogy a legalább néhány évente szűrésre járók többsége maximum 25 ezer forintot, 14 százalékuk 25-50 ezer forintot költ a vizsgálatokra, és a diplomások áldoznak a legtöbb pénzt erre. A diplomások 22 százaléka 25-50 ezer forintot, 11 százaléka pedig 50-75 ezer forintot is elkölt egy évben a vizsgálatokra.
    

A szűrővizsgálatok országszerte elérhetőek az állami intézményekben, vagyis aki akar, az anyagi lehetőségektől függetlenül el tud menni ezekre a vizsgálatokra - idézték a közleményben Farczádi Enikőt, az Affidea Magyarország onkológusát. A szakember a kerekasztal-beszélgetésen felhívta a figyelmet arra, hogy a tumorhoz vezető állapot szűréssel felderíthető, és minél korábbi stádiumban veszik észre a daganatot, annál nagyobb az esély arra, hogy eredményesen gyógyítható.
    

Idézték Bányai Éva Széchenyi-díjas pszichológust, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának (ELTE PPK) oktatóját, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a stressz gyengíti az immunrendszert, amely így "nagyobb eséllyel ad lehetőséget a rákos sejtek burjánzásának". Kiderült a kutatási eredményekből az is, hogy a passzív dohányzók nem járnak tüdőszűrésre, az aktív dohányzók nem akarnak leszokni - közölték. Az is írták, hogy a nők közel fele évente jár tüdőszűrésre, míg a férfiaknak csak harmada. Tüdőszűrés 40 éves kortól évente javasolt azoknak is, akiknél nincs magas rizikó a tüdőrák kialakulására vonatkozóan - hangsúlyozták.
    

A közlemény szerint melanómaszűrésre 30 éves kor fölött évente ajánlott járni. A nőknek a mammográfiai vizsgálat 45 és 65 éves kor között kétévente, a méhnyakrák-szűrés 21 éves kortól három évente ajánlott. A férfiaknak 50 éves koruk felett a rendszeres prosztatavizsgálat és a vastagbéldaganat szűrése javasolt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com