Nagy Csaba: mintegy négymilliárdos fejlesztési forrás érkezett a harkányi gyógyfürdőkórházba

Az elmúlt időszakban mintegy négymilliárd forint fejlesztési forrás érkezett a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházba - mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán a baranyai fürdőváros gyógyító intézményében.Nagy Csaba a kórház betegbiztonsági fejlesztésének projektzáró rendezvényén közölte: ez a tekintélyes összeg biztosítja az intézmény működését, szakmai stabilitását. A kórház működését immár a 2006-ban, deviza alapon felvett 1,5 milliárdos hitel sem terheli - fűzte hozzá egy tavalyi kormánydöntés nyomán idén márciusban folyósított kormányzati támogatásra utalva a politikus.

    
A fürdőváros egyéb fejlesztéseiről szólva Nagy Csaba kiemelte, mintegy 400 milliós iparterület-fejlesztés indul, a fürdő melletti park megújítását, átalakítását egy 300 millió forintos projekt biztosítja, az óvoda és bölcsőde modernizálását 104 millióból végzik majd, 70 millióból körforgalom, az iskolában ugyanekkora összegből tornaterem épül.
    

Péter Iván Antal, a mintegy 300 főt foglalkoztató gyógyfürdőkórház főigazgatója ismertette: az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) több mint 180 millió forintos forrásából a betegbiztonságot erősítendő digitális - a betegeket és ellátóikat azonosító - rendszert alakítottak ki. Digitális karórákat, 50 leolvasó terminált, 10 medikai tabletet, vizitkocsikat, korszerű számítógépeket és fogóvillás kapukat szereztek be a fejlesztés keretében - mondta az igazgató, aki kitért arra is, hogy speciális kézhigiéniai eszközökkel és új vízszűrővel is gazdagodott az évi 6000 fekvőbeteg gondozását ellátó kórház.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com