Siófoki kórház főigazgatója nyilatkozott a megalázott idős beteggel kapcsolatban

Nagy vihart kavart az a videó, amelyet a siófoki kórház sürgősségi osztályán készített egy család.

A felvételen egy idős beteg bácsi látható, aki jajgat, az ápolók pedig megalázóan bánnak vele. Erről nemrég itt  írtunk.



Az esettel kapcsolatban nyilatkozott a Tényeknek a siófoki kórház főigazgatója.

Inczeffy István azt mondta, hogy az idős férfinak nem volt olyan akut betegsége, amely miatt soron kívül kellett volna ellátniuk. Azt is közölte, hogy az idős betegnek csupán 1 óra 10 percet kellett várnia, mert a sürgősségi osztályon éppen életmentő beavatkozás zajlott.



A főigazgató arról is beszélt, hogy a férfi már régóta a betegük és az állapota nem indokolta a soron kívüli ellátást.

Az idős férfit már évek óta kezelik krónikus urológiai állapot miatt. Hetente, kéthetente cserélik nála a katétert. Az idős úr pedig mindig a videóban látható módszerrel próbál meg előrébb kerülni, ha azonnal nem kap ellátást.



Forrás: nlcafe.hu, tenyek.hu

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com