Újabb ellenőrzés az IRIS Ápolási Intézetben

Újabb ellenőrzést tartottak a Somogy Megyei Kormányhivatal járványügyi munkatársai a balatonföldvári IRIS Ápolási Intézetben pénteken.Kelemen Zoltán orvos, az intézet ügyvezetője az MTI megkeresésére telefonon azt közölte, hogy a szakemberek a fertőtlenítőszerekre, az eljárásrendre, az izolációs helyiségekre és a dolgozók képzettségére kiterjedő szerdai vizsgálat után ezúttal az intézet II. számú telephelyén főként az érkező betegek fogadását, elhelyezését vizsgálták.

    
Az ügyvezető korábban beszámolt arról, hogy az intézetben 199, főként krónikus, súlyos beteget ápolnak, ellátásukat több mint 80 dolgozójukból naponta 45 végzi. Átszervezés, izolációs szobák kialakítása, megfelelő mennyiségű védőeszköz és fertőtlenítőszerek, koronavírus-tesztek beszerzése vált szükségessé az elmúlt időszakban ahhoz, hogy a koronavírus ne tudjon bejutni az épületbe - jegyezte meg.
    

A honvédség szerdán, a járványügyi ellenőrzés előtt fertőtlenítette a létesítményt - tette hozzá. Kelemen Zoltán elmondta: korábban felvételi zárlat volt az intézetben, ezt már feloldották, azzal a feltétellel, hogy újabb beteget csak akkor fogadnak, ha két koronavírus-tesztje is negatív eredményt mutat. A dolgozókat is szűrték, az intézményben még nem találtak koronavírustól beteg, azzal fertőzött, vagy fertőzésgyanús embert - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hegedűs Zsolt: megszűntek az ellátási nehézségek a budapesti belgyógyászati osztályokon

Hegedűs Zsolt: megszűntek az ellátási nehézségek a budapesti belgyógyászati osztályokon

Különösebb nehézségek nélkül zajlik az ügyeleti ellátás a budapesti belgyógyászati osztályokon - közölte az egészségügyi miniszter péntek délelőtt a Facebook-oldalán.

Több gigányi adatot foglalt le az NNI az Országos Onkológiai Intézetben

Több gigányi adatot foglalt le az NNI az Országos Onkológiai Intézetben

A nyomozók a kórház eszközbeszerzései okán folytatnak büntetőeljárást hűtlen kezelés miatt.

Ágyi poloska miatt volt szükség átszervezésre a veszprémi kórházban

Ágyi poloska miatt volt szükség átszervezésre a veszprémi kórházban

Ágyi poloskák miatt volt szükség átszervezésre a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházban.

Kórházi vesztegetés Szolnokon

Kórházi vesztegetés Szolnokon

Egy orvost tetten értek a nyomozók miközben hálapénzt fogadott el az egyik betegétől.

SE: Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát

SE: Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

A hantavírus valós, komolyan veendő fertőzés, de jelenleg alacsony lakossági kockázatú járványügyi helyzetről van szó, és Magyarországon jelenleg nincs közvetlen járványügyi fenyegetés - írta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Onkológiai intézet: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert

Onkológiai intézet: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert

Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják azt influenza terjedését az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálják a MASZK 2.0 kutatás keretében az influenza terjedését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezette Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium munkatársai – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kommunikációs partnere hétfőn az MTI-t.

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

http://ujhazak.com