Zombor: a veszprémi kórház a régió meghatározó intézménnyé válhat

A régió meghatározó intézményévé válhat a fejlesztések eredményeként a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház – jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár kedden a helyszínen.

egészségügy

Zombor Gábor arról beszélt, hogy a csaknem ötmilliárd forintos uniós fejlesztés ötödik ütemeként megvalósult, most befejezett felújítás annak a stratégiai fontosságú programnak a része, amely az egészségügyben az esélyegyenlőséget célozza meg. A veszprémi kórházban ezúttal az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály, a központi sterilizáló, valamint a fül-orr-gégészeti részleg újult meg.

Az államtitkár elmondta: uniós forrásból ötszázmilliárd forint jut országosan az egészségügy fejlesztésére, és ebből tízmilliárdot Veszprémben használnak fel, ahol onkológiai centrum is épül.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy Veszprémben példaértékű a helyi politikusok és a kórház vezetőinek együttműködése, és felidézte, hogy a közelmúltban elhunyt Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökeként és parlamenti képviselőként is sokat tett az egészségügy fejlesztéséért, különösen a közeljövőben megépülő onkológiai központért.

Rácz Jenő, a kórház főigazgatója kiemelte, korábban voltak az országnak olyan régiói, amelyek hátrányos helyzetben voltak az egészségügyi fejlesztések területén, és ezek közé tartozott Veszprém is. Hozzátette: különösen jelentős, hogy a kormány intézkedései nyomán most 1,2 milliárd forinttal több forrás jut a megyébe, valódi esélyegyenlőséget teremtve az itt élő betegnek és egészségügyi dolgozóknak egyaránt.
Czinkotay Frigyes projektmenedzser elmondta, hogy a kórházat érintő fejlesztés 2013-ban kezdődött és várhatóan idén májusban zárul. Hozzátette: az öt ütemből álló, csaknem ötmilliárd forintos beruházás uniós forrásból és tíz százalék önerőből tevődik össze.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com