Egymilliárd forintos számlagyárat számolt fel a NAV

Egymilliárd forinttal károsította meg az államkasszát egy fiktívszámla-gyár; az ügyben 26 embert hallgattak ki gyanúsítottkét, három embert letartóztatott a bíróság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a bűnszervezet beazonosított tagjai céghálózatot, számlagyárat hoztak létre és működtettek.

Az ügyletek célja az volt, hogy a tényleges tevékenységet végző, haszonhúzó cégek profiljához kapcsolódó gazdasági eseményekről - különösen takarítószerek, gépjárműalkatrészek értékesítése, takarítási, hulladékgazdálkodási és díszletgyártási tevékenység - olyan valótlan tartalmú számlákat bocsássanak ki, amelyekkel jogosulatlanul csökkenthetik az őket terhelő általános forgalmi adót.

Az elkövetői kör 2020. január 1-től megközelítőleg egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek - emelték ki A NAV pénzügyi nyomozói egy időben közel hetven helyszínen tartottak kutatásokat a bűnszervezet tagjainál, illetve a bűnszervezet tagjaihoz köthető irodában, a haszonhúzó, fiktív gazdasági eseményekről kiállított számlákat befogadó gazdasági társaságoknál és képviselőiknél, valamint a cégek könyvelőinél.

A pénzügyőrök nagy mennyiségű elektronikus és papír alapú bizonyítékot foglaltak le, 26 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, és majdnem 700 millió forint vagyont biztosítottak és foglaltak le az elkövetőktől. A NAV különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

A bűnszervezet három irányítóját a nyomozó hatóság őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat a Fővárosi Főügyészségen, amely alapján a bíróság elrendelte azt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com