Egyre több dolgozó választhatja a jövőben a buszt a munkába járáshoz

A bérkompenzációt követően egy újabb terhet rakna a munkáltatók nyakába a kormány, a legfrissebb törvénytervezet szerint ugyanis a parlamentben arról szavazhatnak a jövőben, hogy a munkavállalók számára nem csak a helyközi, hanem a helyi közlekedési bérleteket is kifizettetnék a munkaadókkal.

Hogy egészen pontosak legyünk, a tervezet szerint a dolgozók bérletének 86 százalékát kellene kifizetnie a munkáltatónak, a fennmaradó 14 százalékot a munkavállalónak kell finanszíroznia, de ez is igencsak komoly kedvezmény a mostani benzinárak mellett. Így amennyiben a kormány elfogadja a tervezetet, a jövőben egyre több, korábban gyalog, kerékpárral vagy autóval munkába járó térhet át a tömegközlekedési eszközökre a bérletek finanszírozása miatt.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a hírek felreppenését követően azonnal egy közös közleményben tiltakoztak a tervezet ellen. A két legnagyobb magyar munkáltatói érdekképviseleti szervezet szerint ugyanis a kormány ezúttal is minden korábbi konzultáció vagy egyéb egyeztetés nélkül tervelte ki az ötletet, amellyel dolgozónként akár 120 ezer forintos plusz kiadást is aggathat a foglalkoztatók nyakába.

A két szövetség javaslata szerint a múlt héten megalakult Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának összehívásával megvitatható lenne a javaslat, amely így a jövőben úgy módosulhat, hogy az a munkaadók számára is elfogadható lenne.

A Budapesti Közlekedési Központ ugyanakkor egyetért a kormány tervezetével, Vitézy Dávid vezérigazgató szerint ugyanis az utazási költségtérítés bevezetésével növelni lehetne a tömegközlekedést igénybe vevők számát. Az érdekképviseletek mindezek mellett attól félnek, hogy a javaslat bevezetésével a munkáltatóknak újabb leépítéseket kell szorgalmazniuk azért, hogy teljesíteni tudják a kormány követeléseit.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com