Együtt: Keszthely önkormányzata adjon tájékoztatást a helyi kikötő értékesítéséről!

Az Együtt felszólította Keszthely önkormányzatának fideszes többségét, hogy hozza nyilvánosságra azokat a zárt ülésen elfogadott dokumentumokat, amelyek révén a helyi kikötő "Orbán Viktor családja tulajdonába és kezelésébe" került.PrintErről Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke beszélt az ellenzéki párt országos politikai tanácsának szombati ülése közben tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. A politikus sajtóhírekre hivatkozva keszthelyi korrupciós ügynek nevezte, hogy míg 2009-ben mintegy félmilliárd forintért próbálták eladni a keszthelyi kikötőt, addig azt végül a közelmúltban "alig 300 millió forintért juttatták el Orbán Viktor családi érdekeltségébe".

Az Együtt társelnöke az MSZP keszthelyi szervezetét is kérte, hogy cáfolja, vagy erősítse meg azokat az értesüléseket, amelyek szerint egy helyi szocialista önkormányzati képviselő is megszavazta az ügyletet. Szigetvári Viktor arra is választ vár, hogy igazak-e azok az információk, amelyek szerint a kikötőhöz kapcsolódó felügyelő bizottságban "egy szocialista párthoz kötődő politikus delegált is elfogadta ezt a kérdést".

Szigetvári Viktor elmondta továbbá, hogy az Együtt politikai tanácsának szombati ülésén folytatták a felkészülést pártjuk februári tisztújításra. Pataki Márton, az országos politikai tanács alelnöke emellett közölte, hogy az Együtt társult ifjúsági szervezete, az Y-Gen tavasszal Kilátó Akadémia néven egy közpolitikai továbbképzést tart 18-30 év közötti fiataloknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com