Elfogtak egy ukrán férfit, aki társaival 20 millió forintot csalt ki egy idős férfitől

Elfogtak egy ukrán férfit, aki társaival 20 millió forintot csalt ki egy idős férfitől; a pénzt a rendőrök megtalálták a csalónál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.Azt írták, hogy még májusban egy idős budapesti férfit hívott fel egy ismeretlen nő, és kibernyomozó rendőrnek adta ki magát: azt állította, hogy a férfi bankszámláját illetéktelenek próbálták meg feltörni, ezért hamarosan ismét jelentkezni fog.

Néhány nappal később a csaló újból felhívta a sértettet, és arra kérte, hogy vegyen fel 20 millió forintot a számlájáról, mert azt megfigyelés alatt tartják, majd adja át valakinek. A hívó egy előre megbeszélt jelszót és személyleírást is adott, hogy kinek kell átadni az összeget egy állami intézmény előtt.

Az idős férfi június elején felvette a kért összeget, majd az előzetesen egyeztetett jelszó bemondása után átadta a megadott személyleírásnak megfelelő férfinak a pénzt egy borítékban, abban a hiszemben, hogy vagyonát biztonságba helyezte.

A BRFK nyomozói elfogták a pénzt átvevő férfit és megtalálták nála a 20 millió forintot, a pénzt azóta az idős férfi visszakapta - közölték, hozzátéve, hogy az ügy további szereplőinek, köztük a telefonáló nőnek az azonosítása és felkutatása jelenleg is tart.

A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított a pénzt átvevő ukrán állampolgár ellen, és további gyanú merült fel arra, hogy a férfi tavasszal két online vásárló - ez idáig ismeretlen személy által megszerzett -bankkártyaadataival vett fel ATM-automatákból pénzt; egyszer 87 000, míg egy másik esetben 95 000 forintot.

A kerületi nyomozók információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint pénzmosás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki a 19 éves férfit, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com