Elindult az elegyháztalanítás...
A nemrégiben elfogadott új egyházakról szóló sarkalatos törvény legfontosabb ismérvét sokféleképpen meg lehet fogalmazni, azonban van egy mélyen megbúvó aspektus, amely számomra a legfontosabb újság (régiség!) annak logikájában. Ez az újsága-régisége a Katolikus Egyház azonosságtudatából, dogmatikai alapjaiból nyeri forrását, és legfőbb lényege az egyéb egyházak identitásának eltörlése.
Magyarországon alig, nemzetközileg nagy port kavart 2000-ben a Katolikus Hittani Kongregáció által kibocsátott, és egyébiránt éppen a jelenlegi pápa, az akkor még Joseph Ratzingerként ismert bíboros által jegyzett Dominus Jesus c. bulla, amely céljában úgy összegezte önmagát, hogy meg kíván szilárdítani, illetőleg ismételni régi, az egyház katolikus értelmezését jelentő önkinyilatkoztatásokat, alapelveket, dogmákat. Vagyis azt kívánta közzétenni a Katolikus Egyház ebben a kis füzetben, hogyan gondolkodik az egyházról, az egyházakról.
Aki ismeri valamelyest a 2012-ben érvénybe lépő, napokban elfogadott szabályozást, törvényt, és olvasta az említett kis könyvecskét is, azonnal rájön arra a szoros kapcsolatra, amely az új egyházszabályzás és a Katolikus Egyház egyházdefiníciója között fennáll.
A történelemben ugyanis példátlan, hogy teljes identitáselvonással kezeljenek egyházügyi helyzetet. Az 1895-ös egyházakról szóló tv. (és elődei) bevett és elismert felekezetként definiálja a vallási közösségeket, a közszájon létezett még a nem bevett felekezet, majd jött a - bár kirekesztő, de mégis vallási színezetű - szekta meghatározás, amely ugyan önkényes, elnyomó, de szintén vallási meghatározás volt. Még a 20. századi eleji és utána következő egyházi definíciók - habár különbséget tettek egyház és egyház között - sem vették el az identitását egy vallási felekezetnek, hiszen ha ki is rekesztették, a vallási identitást meghagyták. A történelmi és nem történelmi egyház meghatározás maga volt a tudathasadás, soha senki nem definiálta tisztességesen (nem is lehetett!), de legalább a vallási identitást nem törölte el az egyházak életéből. A mostani jogszabály azzal, hogy az egyesülési törvény alá száműzi a kifejezett vallási közösségek egy részét, gyakorlatilag identitásától, vallási önazonosságától igyekszik megfosztani abszolút értelemben vallási közösségeket, hiszen a civil és gazdasági szférától éppen a besorolás (a mögöttes szándék és tartalom miatt) különböztette meg mindig a hitéleti tevékenységet folytató közösségeket a többiektől.
Mindez azonban csak akkor meglepő, ha nem vagyunk tisztában a katolikus dogmatika egyházértelmezésével, amelyet az említett irat csak megerősített. Magától értetődően következik ugyanis az itt található egyházdefinícióból, amely a ma létező legdiszkriminatívabb, leginkább kirekesztő megközelítés a közeljövőben érvényes jogszabály egyházlogikája - logikájában akár az említett könyv folytatása is lehetne, legalábbis törekvéseiben.
A Dominus Jesus IV. szakasza 16-17-ik pontjaiban találhatóak a következő meghatározások: "Jézus Krisztus üdvözítő közvetítésének egyetlen és egyetemes voltával együtt szilárdan hinni kell mint katolikus hitigazságot az általa alapított Egyház egyetlen voltát is. Így miként csak egy a Krisztus, úgy egy az Ő teste is, egyetlen a menyasszonya is: "Egyetlen egy a katolikus és apostoli Egyház".
"Krisztusnak tehát egyetlen Egyháza van, mely a Péter utóda és a vele közösségben lévő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik."
Mi van azokkal, akik nem katolikusok? "Azok az egyházi közösségek ellenben, melyek nem őrizték meg az érvényes püspökséget és az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát (vagyis a katolikus szerintit - a szerző), nem egyházak a szó sajátos értelmében; mindazonáltal akiket e közösségekben megkeresztelnek, azok a keresztség révén beletestesülnek Krisztusba, s ezért bizonyos, jóllehet tökéletlen közösségben vannak az Egyházzal." Ugyanezen részben fejti ki az írás azt is, hogy ennek a közelségnek egyik lényege a katolikus primátus elismerése, ergo a Katolikus Egyház mint egyetlen igaz egyház elismerése.
Hogyan összegezhetjük a katolikus megközelítés lényegét: az egyházi státusz jogos használója egyedül a Katolikus Egyház. A többiek nem lehetnek egyházak. A mérték, az egyházak közötti különbségtétel egyetlen mérőeszköze a Katolikus Egyházhoz való közelség és a primátus elismerése.
Azt hiszem, nem szükséges ragoznunk, hogy lássuk: Katolikus elveken nem lehetséges sem vallásszabadság, sem egyházi státusz. A szörnyű történelmi tanulság bizonyítja, hogy a jelenlegi "kedvezmények" is csak annak köszönhetőek, hogy még nincs elég hatalma a Katolikus Egyháznak ahhoz, hogy mindenre kiterjedően élje meg egyházi felsőbbrendűségét. Ami egyébként az egyház ágostoni tanításából magától értetődő, mivel e szerint az egyház minden világi hatalom felett ál, sőt a világi hatalom hatalmát is az egyháztól nyeri (lásd: ki adja a koronát kire!). Szinte köszönetet mondhatunk a politikának, amely még korlátozza ennek az egyháznak a teljes uralomra jutását, amely biztosnak tűnik, hogy teljes hatalomra jutva ismét vért és elnyomást hozna.
Semlyén Zsolt szerint eközben, ami született, üdvözlendő. A törvény 95 százaléka "kodifikációs remekmű". Szerinte nem normális, hogy 362 magát egyháznak mondó közösség van jelenleg Magyarországon. A kérdés: miért ne lehetne normális? Hát nem ez éppen a vallásszabadság egyik lényege? Hogy a felekezetek szabadon alakulhatnak?
A válasz pedig, hogy azért nem lehet normális, mert katolikus szempontokból már az is üldözendő (és ezt szó szerint kell érteni, amelyre kiváló példa a történelem, amelyben a Katolikus Egyház bebizonyította, hogy vérrel és elnyomással, üldözéssel íródik az a történelem, amely az ő elvei szerint működik), hogy akár csak kettő van, nemhogy több mint háromszáz.
Több mint elgondolkodtató, hogy a mai Európában ilyen jogszabály születhet. Hölgyeim, Uraim, a visszatagozódás a középkorba elkezdődött! Hir.ma, közzétéve a szerző engedélyével: Gyetvai Gellért (A Gyom)
Magyarországon alig, nemzetközileg nagy port kavart 2000-ben a Katolikus Hittani Kongregáció által kibocsátott, és egyébiránt éppen a jelenlegi pápa, az akkor még Joseph Ratzingerként ismert bíboros által jegyzett Dominus Jesus c. bulla, amely céljában úgy összegezte önmagát, hogy meg kíván szilárdítani, illetőleg ismételni régi, az egyház katolikus értelmezését jelentő önkinyilatkoztatásokat, alapelveket, dogmákat. Vagyis azt kívánta közzétenni a Katolikus Egyház ebben a kis füzetben, hogyan gondolkodik az egyházról, az egyházakról.
Aki ismeri valamelyest a 2012-ben érvénybe lépő, napokban elfogadott szabályozást, törvényt, és olvasta az említett kis könyvecskét is, azonnal rájön arra a szoros kapcsolatra, amely az új egyházszabályzás és a Katolikus Egyház egyházdefiníciója között fennáll.
A történelemben ugyanis példátlan, hogy teljes identitáselvonással kezeljenek egyházügyi helyzetet. Az 1895-ös egyházakról szóló tv. (és elődei) bevett és elismert felekezetként definiálja a vallási közösségeket, a közszájon létezett még a nem bevett felekezet, majd jött a - bár kirekesztő, de mégis vallási színezetű - szekta meghatározás, amely ugyan önkényes, elnyomó, de szintén vallási meghatározás volt. Még a 20. századi eleji és utána következő egyházi definíciók - habár különbséget tettek egyház és egyház között - sem vették el az identitását egy vallási felekezetnek, hiszen ha ki is rekesztették, a vallási identitást meghagyták. A történelmi és nem történelmi egyház meghatározás maga volt a tudathasadás, soha senki nem definiálta tisztességesen (nem is lehetett!), de legalább a vallási identitást nem törölte el az egyházak életéből. A mostani jogszabály azzal, hogy az egyesülési törvény alá száműzi a kifejezett vallási közösségek egy részét, gyakorlatilag identitásától, vallási önazonosságától igyekszik megfosztani abszolút értelemben vallási közösségeket, hiszen a civil és gazdasági szférától éppen a besorolás (a mögöttes szándék és tartalom miatt) különböztette meg mindig a hitéleti tevékenységet folytató közösségeket a többiektől.
Mindez azonban csak akkor meglepő, ha nem vagyunk tisztában a katolikus dogmatika egyházértelmezésével, amelyet az említett irat csak megerősített. Magától értetődően következik ugyanis az itt található egyházdefinícióból, amely a ma létező legdiszkriminatívabb, leginkább kirekesztő megközelítés a közeljövőben érvényes jogszabály egyházlogikája - logikájában akár az említett könyv folytatása is lehetne, legalábbis törekvéseiben.
A Dominus Jesus IV. szakasza 16-17-ik pontjaiban találhatóak a következő meghatározások: "Jézus Krisztus üdvözítő közvetítésének egyetlen és egyetemes voltával együtt szilárdan hinni kell mint katolikus hitigazságot az általa alapított Egyház egyetlen voltát is. Így miként csak egy a Krisztus, úgy egy az Ő teste is, egyetlen a menyasszonya is: "Egyetlen egy a katolikus és apostoli Egyház".
"Krisztusnak tehát egyetlen Egyháza van, mely a Péter utóda és a vele közösségben lévő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik."
Mi van azokkal, akik nem katolikusok? "Azok az egyházi közösségek ellenben, melyek nem őrizték meg az érvényes püspökséget és az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát (vagyis a katolikus szerintit - a szerző), nem egyházak a szó sajátos értelmében; mindazonáltal akiket e közösségekben megkeresztelnek, azok a keresztség révén beletestesülnek Krisztusba, s ezért bizonyos, jóllehet tökéletlen közösségben vannak az Egyházzal." Ugyanezen részben fejti ki az írás azt is, hogy ennek a közelségnek egyik lényege a katolikus primátus elismerése, ergo a Katolikus Egyház mint egyetlen igaz egyház elismerése.
Hogyan összegezhetjük a katolikus megközelítés lényegét: az egyházi státusz jogos használója egyedül a Katolikus Egyház. A többiek nem lehetnek egyházak. A mérték, az egyházak közötti különbségtétel egyetlen mérőeszköze a Katolikus Egyházhoz való közelség és a primátus elismerése.
Azt hiszem, nem szükséges ragoznunk, hogy lássuk: Katolikus elveken nem lehetséges sem vallásszabadság, sem egyházi státusz. A szörnyű történelmi tanulság bizonyítja, hogy a jelenlegi "kedvezmények" is csak annak köszönhetőek, hogy még nincs elég hatalma a Katolikus Egyháznak ahhoz, hogy mindenre kiterjedően élje meg egyházi felsőbbrendűségét. Ami egyébként az egyház ágostoni tanításából magától értetődő, mivel e szerint az egyház minden világi hatalom felett ál, sőt a világi hatalom hatalmát is az egyháztól nyeri (lásd: ki adja a koronát kire!). Szinte köszönetet mondhatunk a politikának, amely még korlátozza ennek az egyháznak a teljes uralomra jutását, amely biztosnak tűnik, hogy teljes hatalomra jutva ismét vért és elnyomást hozna.
Semlyén Zsolt szerint eközben, ami született, üdvözlendő. A törvény 95 százaléka "kodifikációs remekmű". Szerinte nem normális, hogy 362 magát egyháznak mondó közösség van jelenleg Magyarországon. A kérdés: miért ne lehetne normális? Hát nem ez éppen a vallásszabadság egyik lényege? Hogy a felekezetek szabadon alakulhatnak?
A válasz pedig, hogy azért nem lehet normális, mert katolikus szempontokból már az is üldözendő (és ezt szó szerint kell érteni, amelyre kiváló példa a történelem, amelyben a Katolikus Egyház bebizonyította, hogy vérrel és elnyomással, üldözéssel íródik az a történelem, amely az ő elvei szerint működik), hogy akár csak kettő van, nemhogy több mint háromszáz.
Több mint elgondolkodtató, hogy a mai Európában ilyen jogszabály születhet. Hölgyeim, Uraim, a visszatagozódás a középkorba elkezdődött! Hir.ma, közzétéve a szerző engedélyével: Gyetvai Gellért (A Gyom)
Hozzászólások