Elindult Bajáról a Széchenyi jégtörő a horvát-szerb Duna-szakaszra

Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője a hajó kifutása előtt a fedélzeten tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Széchenyi, illetve a szintén a térségbe vezényelt Jégtörő VII-es hajó pénteken megközelíti a dályai kanyarban lévő tíz kilométeres jégtorlaszt.

A szakember felidézte, a térségben már két magyar jégtörő hajó dolgozik: a Jégtörő VI-os és a Jégtörő XI-es. Utóbbi - folytatta - sikerrel áttörte magát a torlaszon, péntek reggel "alulról" kezdi meg a jégtörést.

Várhatóan két napon belül megszüntetik a jégtorlaszokat a magyar határ és horvátországi Vukovár közötti Duna-szakaszon.



Láng István tájékoztatása szerint a jégtorlasz járhatóvá tétele után két hajó a dályai kanyarban marad, két másik jégtörő pedig tovább indul a Duna szerbiai szakaszára. A jelenlegi információk szerint a Duna szerbiai szakaszán Újvidékig jelenleg "tiszta a folyó", a magyar jégtörőket a vajdasági nagyváros alatt vetik majd be - részletezte.

Az OMIT vezetője beszámolt arról is, hogy a hajók kikötőhasználatát, áram- és üzemanyag-ellátását, valamint a legénység élelmezését és egészségügyi ellátását szerb fél biztosítja. A költségelszámolásról is megállapodtak a Szerbiával - közölte, majd kiemelte: a hajók vezénylését Magyarországról az OMIT végzi. A hajók meghibásodása esetén Szerbia állja a költségeket, a jégtörésből fakadó esetleges amortizációt később számolják el.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a vízügyi szakemberek folyamatosan elemzik a jéghelyzetet a folyó magyar szakaszán, valamint a kijelölt összekötőkön keresztül a Duna állapotát Mohács és Belgrád között. Az OMIT a közös elemzések alapján dönt a hajók feladatairól. Az OMIT vezetője a magyarországi helyzetre térve elmondta: a Dunán a múlt heti felmelegedés következtében csökkent a jégzajlás, torlasz kialakulására nem számítanak.

A Széchenyi a legkorszerűbb magyar jégtörő. Minimum hat ember üzemelteti, rendelkezik úgynevezett döngölővel, így a jármű nem csak a súlyánál fogva képes jeget törni. Az 1472 kilowatt teljesítményű hajó előre- és hátramenetben is hatékony. Harminc centiméter vastag síkjégben 3-4 kilométer/órás sebességgel képes haladni és akár napi 30 kilométert is meg tud tenni.

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com