Elkezdődött a civil központokban összegyűjtött adományok kiszállítása Kárpátaljára

Elkezdődött a civil központokban összegyűjtött adományok kiszállítása Kárpátaljára, amelyeket elsősorban az ott élő magyar családok megsegítésére gyűjtöttek - jelentette be hétfőn, Székesfehérváron a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.Szalay-Bobrovniczky Vince a Katolikus Karitász Fejér megyei gyűjtőpontján elmondta, hogy kárpátaljai óvodák, iskolák, gyermekotthonok számára indított adventi adománygyűjtést a Miniszterelnökség kezdeményezte az országban működő húsz civil központtal és a karitásszal közösen. Megjegyezte, hogy korábban is voltak már hasonló gyűjtések, főként a Covid miatt nehéz helyzetbe került embereket célozva, ám ezúttal a Kárpátalján élő nemzettársakat segítik "nagy szívvel, nagy lelkesedéssel és szerencsére nagy mennyiségű adománnyal".
    

Az államtitkár közölte, hogy országosan 400 csomag gyűlt össze négy helyszínen, Székesfehérvár mellett Felsőzsolcán, Csepelen és Nyírkarászon, ezeket a Katolikus Karitász a héten elkezdi kiszállítani Kárpátalja 23 településén, 23 intézménybe, ahonnan tovább osztják azokat a családoknak. Jelezte, hogy elsősorban tartós élelmiszerek, háztartási tisztítószerek, a mindennapi életben szükséges eszközök, gyerekeknek játékok gyűltek össze.
    

Écsy Gábor a Katolikus Karitász országos igazgatója hangsúlyozta, hogy szervezetük évek óta segíti a Kárpátalján élő embereket részben az orvosmisszión keresztül, részben a munkácsi egyházmegyei karitászon keresztül. A segítség február óta, a háború kitörése miatt fokozódott, sok adomány jutott el Kárpátaljára és a Kárpátokon túlra is a nélkülözőkhöz.
    

Mint mondta, a civil szervezetek felé intézett mostani felhívás az volt, hogy karácsony közeledtével segítsenek a kárpátaljai rászorulóknak, ők pedig készséggel vállalták a "nagy szeretettel és gondossággal összeállított" csomagok célba juttatását. Megjegyezte, hogy két településre, Nagybocskóra és Aknaszlatinára már a hétvégén eljutottak az adományok, a többi településre a héten viszik el. 


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com