Véglegesen rendeződik az idén májusban elhunyt színművész, énekes, Tompos Kátya gyógykezelésére korábban a Fábián Juli Emlékalapítvány keretében felajánlott adományok sorsa.
Kétezerötszáz rászoruló kisgyerek iskolakezdését segítené Sulipakk kampánya keretében a Baptista Szeretetszolgálat - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Elkezdődött a civil központokban összegyűjtött adományok kiszállítása Kárpátaljára, amelyeket elsősorban az ott élő magyar családok megsegítésére gyűjtöttek - jelentette be hétfőn, Székesfehérváron a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Magyar Vöröskereszt december első két hétvégéjén az ország összes Auchan áruházában várja a nélkülözőknek szánt adományokat, elsősorban tartós élelmiszereket, valamint tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint édességet, szaloncukrot is.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az eddigi ötről tíz százalékra emelkedik a civil szervezetek adományok után igényelhető normatív támogatása, amelyre hétfőtől lehet pályázni - jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Idén új helyszínen, a Millenárison nyitja meg kapuit a Mikulásgyár fő üzeme, ahol november 30-tól december 21-ig várják a szegénységben élő családok számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat.
Jótékonysági mérkőzést játszott az Országgyűlés és Jász-Nagykun Szolnok megye labdarúgó válogatottja
A tiszaföldvári Révay György Gyermekotthon és Kollégium számára vívott jótékonysági mérkőzést az Országgyűlés labdarúgó válogatottja jótékonysági Jász-Nagykun-Szolnok megye válogatottjával - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kárpátaljai rászorulók javára szervezett 11 napos gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a beérkező adományokat a téli élelmiszer- és tűzifa-segélyakciójára, valamint az egész évben működő, a rászoruló gyerekek felzárkózását elősegítő programjának finanszírozására fordítja.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Még legalább két hétig gyűjt adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a keddi szatmári jégverés károsultjainak - közölte a szervezet ügyvezető alelnöke az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
Nélkülöző és bántalmazott gyerekek megsegítésére fordítja az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalának vasárnapi hívásaiból befolyó összeget.
Gyermeknap alkalmával az Ökumenikus Segélysze...
Két év alatt közel 21 ezer embertől csaknem 10 millió forintot csalt ki saját maga által létrehozott alapítványával egy zalaegerszegi férfi, aki ellen üzletszerűen és jótékony célú adománygyűjtést szí...
Budapest, 2016. február 9.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az adománygyűjtő program fővédnöke beszédet mond a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) által a nehézsorsú kárpátaljai gyermekek m...