Helyettes államtitkár: nő a civil szervezetek adományok utáni normatív támogatása, hétfőtől lehet pályázni

Az eddigi ötről tíz százalékra emelkedik a civil szervezetek adományok után igényelhető normatív támogatása, amelyre hétfőtől lehet pályázni - jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.Szalay-Bobrovniczky Vince közölte, idén 200 millió forint az a keretösszeg, amelyre a civil szervezetek pályázhatnak az általuk gyűjtött adományok után, a kérelmeket hétfő 10 órától augusztus 28-án éjfélig lehet beadni. A normatív támogatás emelésének célja, hogy növekedjen a civilek öngondoskodása, forduljanak minél többször a vállalati, forprofit szférához, és gyűjtsenek onnan támogatásokat - fűzte hozzá.

    
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a kormány civil alapjából, a Nemzeti Együttműködési Alapból (NEA) idén hatmilliárd, jövőre pedig 7,2 milliárd forintot osztanak szét a civil szervezeteknek.

Ez az összeg azokból az egy százalékokból tevődik össze, amelyekről az adóbevalláskor nem rendelkeztek az állampolgárok - jegyezte meg.
    

Elmondta azt is, hogy egyéb - az önkormányzatok, a kormány vagy az Európai Unió által felügyelt - alapokból 2017-ben 284 milliárd forintot kaptak a civil szervezetek. "Minden egyéb híreszteléssel szemben" mindez azt bizonyítja, hogy Magyarországon a civil szféra "él és virul", jelenleg is 61 ezer civil szervezet működik, többségük hasznos és fontos munkát végez, közösséget épít, értéket teremt - emelte ki Szalay-Bobrovniczky Vince.
    

Hozzátette ugyanakkor: vannak olyan "álcivil" szervezetek is, amelyek civilnek álcázott tevékenységgel politikai célokat akarnak elérni, de a kormány és a törvények világos határokat szabnak nekik, az más kérdés, hogy ezeket a határokat nem tartják be ezek az "álcivilek". Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke mérföldkőnek nevezte a megemelt támogatást a civil szervezetek életében.
    

Kiemelte, hogy az érdekszövetség az adományokból semmit sem költ működésre, a pénzt teljes mértékben a kitűzött célra fordítja, tavaly például szíriai keresztény gyerekek helybeni nyaraltatására gyűjtöttek össze több mint hatmillió forint. Idén pedig a június végi vihar- és árvízkárosultak javára gyűjtenek szeptember végéig - tette hozzá.
    

Szőnyi Kinga arra biztatta a civil szervezeteket, hogy törekedjenek az adománygyűjtésre és a pénzt fordítsák jótékony célra; felhívta a figyelmet arra is, hogy ha valaki nem tagja civil szervezetnek, akkor is lehet aktív támogatója egy jó ügynek az adományozás által. A kiosztott sajtóanyag szerint a civil szervezetek által igényelhető normatív támogatás minimum 10 ezer, maximum 500 ezer forint lehet, az elnyert összeget pedig a szervezet a működési költségeinek fedezésére fordíthatja. A támogatás önrész nélkül, vissza nem térítendő támogatásként jár, a pályázatokat pedig a beérkezés sorrendjében bírálják el. A kérelmeket az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (EPER) keresztül lehet benyújtani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com