Ellenzék: az önkormányzatok kapják vissza szabályozási jogkörüket az épülethálók kihelyezésénél

Az önkormányzatoknak vissza kell kapniuk a reklámfelületként szolgáló épülethálókra vonatkozó szabályozási jogkörüket - mondta Őrsi Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) II. kerületi polgármester hétfőn.A szocialista politikus - a momentumos Hajnal Miklós Facebook-oldalára feltöltött videóban - elmondta, ezeket az épülethálókat, reklámhálókat sokszor úgy helyezik ki, hogy nem járult hozzá a társasház egésze, az önkormányzatok pedig jelen pillanatban nem tudnak hatékonyan fellépni ezek kihelyezése ellen, mert nincs jogkörük arra, hogy eltávolítsák az épületeket elcsúfító reklámfelületeket.
    

Mint mondta, céljuk, hogy az épület- és reklámhálók eltűnjenek, ezért a fővárossal közösen fellépnének azért, hogy az önkormányzatok kapják vissza szabályozási jogkörüket, hogy leszedethessék a reklámhálókat. A videóban Hajnal Miklós, az ellenzéki pártok hegyvidéki jelöltje kitért arra, hogy az illegálisan kihelyezett épülethálók jelentősen rontják a városképet.
    

Közölte: a kormány eddig ebben az ügyben nem lépett, mert nem érdekli az emberek helyzetének javítása, "csak az önös üzleti érdek". Az ellenzéki pártok kormányra kerülve is az emberek érdekeit fogják képviselni - emelte ki. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt: kezdeményezik a főváros közterület-használati rendeletének módosítását, amely egyértelműbbé teszi, hogy mi számít illegális és legális helynek, valamint azt, hogy mennyi díjat kell fizetni és így hatékonyabbá teszi az illegálisan elhelyezett közterületi reklámok eltávolítását is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com