Ellenzék: érvénytelen a szerdai parlamenti szavazás

Az ellenzéki frakciók érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el.Az ellenzék közösen tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, miután a parlament elfogadta a munka törvénykönyvének a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló módosítását, amit az ellenzéki pártok csak "rabszolgatörvénynek" neveznek.

    
A szocialista Tóth Bertalan azt mondta, hogy szerdán egy botrányos és törvényellenes ülés zajlott a Parlamentben. A szavazógépek a képviselői kártyák nélkül is működtek, ezért nem lehetett név szerint azonosítani a voksoló képviselőket, ami minden szabályt felülírt - hangsúlyozta.

Az MSZP elnöke kijelentette, nem adják fel, folytatni fogják a küzdelmet, de ehhez szükségük lesz a munkásokra és a szakszervezetekre.
    

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője szerint példa nélküli volt a szerdai szavazás, mert feltehetően még soha nem fordult elő, hogy az elnök ne a pulpitusról, hanem a saját képviselői helyéről vezényeljen le egy szavazást. Ő is kiemelte, hogy a képviselői kártya nélkül is le lehetett adni a szavazatokat. A Fidesz többek között azt ígérte, mielőtt hatalomra került, hogy a magyar dolgozók oldalára áll. Ehelyett a háttérben olyan stratégiai szerződéseket kötnek a külföldi befektetőkkel, amelyek a magyar munkavállalóknak kárt okoznak - mondta a politikus.
    

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy illegitimnek tartják szerdai szavazást. Az, hogy képviselői kártya nélkül is szavazni lehet, az elképesztő visszaélésekre ad lehetőséget - szögezte le. Vadai Ágnes, a DK alelnöke arra emlékeztetett, hogy az ülésen megjelent Áder János is. Az államfő bebizonyíthatta volna, hogy a köztársaság elnöke, de "jobban érdekelte, hogy megválasszon, három ki tudja kit egy olyan Nemzeti Választási Bizottságba, (...) ami elcsal mindent, amit lehet", mint hogy az emberek millióit érintő "rabszolgatörvénnyel" foglalkozzon - bírált.
    

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke azt mondta: az ellenzéki pártok között áthidalhatatlan véleménykülönbségek vannak, de szimbolikus, hogy ebben az ügyben közösen tudnak kiállni. Mi oda fogunk állni az érdekképviseletek, szakszervezetek és mindenki mellé, "akik érzik magukban a bátorságot, hogy szembe menjenek ezzel a nemzetáruló kormánnyal" - fogalmazott.
    

Szél Bernadett független képviselő is azt kifogásolta, hogy határozathozatalok alatt kártya nélkül is működtek a szavazógépek. Úgy fogalmazott: ha a Fidesznek nem tetszett, ami ma látott, akkor nézzen magába, hogyan akadályozták éveken keresztül az ellenzéki képviselőket jogaik gyakorlásában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com