Ellenzék: Orbán válságba vezette Magyarországot

Az ellenzéki pártok azzal vádolják Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy válságba vezette Magyarországot.Varju László, a DK alelnöke a parlamenti választáson közös jelöltekkel induló ellenzéki pártok pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Orbán Viktor elismerte, hogy válság van, illetve válság lesz, és ha ő kormányozhat, akkor "megszorításokra készül".
    

A politikus kijelentette, a válság a kormányfő miatt már be is következett. Ha Orbán Viktor politikájának eredményeként csökkenő állami bevételekkel kell számolni, akkor ez a kiadások csökkenésével, "tehát megszorítással" jár - érvelt Varju László. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, a miniszterelnök péntek reggel "nyíltan beismerte, hogy ő vezette válságba Magyarországot".

A frakcióvezető úgy fogalmazott: kormányfő és a Fidesz az elmúlt 12 évben semmi mást nem csinált, mint "lopott, lopott és lopott".
    

A képviselő arról beszélt, hogy a várólisták több hónaposak vagy akár több évesek, az élelmiszerek ára pedig hétről hétre 100-200 forintokkal emelkedik. "Ma Magyarországon egy ember jelent veszélyt a gazdaságra, Orbán Viktor" - foglalta össze mondanivalóját. Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke azt mondta, a miniszterelnök 12 év után beismerte, hogy Magyarországon gazdasági és szociális válság van. Hozzátette, ezt a válságot a kormányfő okozta.
    

Hiába emelkedtek a nyugdíjak és a bérek, ha az infláció nagyobb mértékben növekszik - közölte. Hangsúlyozta, a lakosság közel húsz százaléka szegénységben él, miközben több mint 600 ezer nyugdíjas járandósága nem éri el a havi százezer forintot. Az ellenzék programjából kiemelte, hogy a legrosszabb helyzetben lévők számára bevezetnék a szociális minimum intézményét, duplájára emelnék a családi pótlékot és folyamatosan emelnék a nyugdíjakat, amelyeknek megőriznék az értékét.
    

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor elszigetelődött külföldön és "káoszkormányzást valósított meg belföldön". Hozzátette, most a miniszterelnök ismerte el, hogy egy meglehetősen forrásbő időszakon van túl, "mégis gazdasági válságba sodorta hazánkat". Előfordulhat, hogy egy mezőgazdasági országban az alapvető fogyasztási cikkek ára először "felrobban", aztán pedig akár hiány is kialakulhat - húzta alá állításait.
    

Bírálatként azt mondta, nincs Európában még egy kormány, amely lakosságarányosan ennyi elhelyezés nélküli kilakoltatást "vezényelt volna le". Hozzátette, a gyermeknevelési cikkeken pedig egész Európában Magyarországon a legmagasabb a "büntetőadó". A gazdasági válságból való kilábalás receptje egy ellenzéki győzelem - jelentette ki zárásként a képviselő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com