Ellenzéki pártok szerint a kormánytól kell megvédeni Magyarország szuverenitását

Egy "valódi" szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot terjeszt be az Országgyűlésnek négy ellenzéki párt, szerintük ugyanis az ország szuverenitását a kormánytól kell megvédeni, mert kiszolgáltatja Magyarországot az orosz és kínai érdekeknek.A Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője úgy értékelte, a kormány saját maga ellen nyújtotta be a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvénycsomagot, annak ugyanis "annyi köze van a magyar szuverenitásvédelemhez, mint a Felcsútnak a Real Madridhoz".
    

Kijelentette, a törvényjavaslat "egy fikarcnyival" nem fogja javítani Magyarország biztonságát, függetlenségét, szuverenitását. Hozzátette: Magyarország biztonságára a kínai és orosz befolyás jelent veszélyt, például az ország orosz gáznak való kiszolgáltatottsága vagy a legjobb minőségű termőföldek és az ívóvízkészlet kiárusítása a kínai akkumulátorgyárak idetelepítésével.
    

Szabó Tímea "olcsó cirkuszi kísérletnek" nevezte a szuverenitásvédelmi törvényt, és azt mondta, ez a kérdés megér egy ennél sokkal komolyabb előterjesztést. A DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd a jövő héten be fog nyújtani a parlamentnek egy valódi szuverenitásvédelmi javaslatcsomagot, amely valóban növeli Magyarország biztonságát, és kísérletet tesz arra, hogy megállítsa az ország kiárusítását a külföldi érdekeknek - mondta.
    

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint Magyarországon nem válik egymástól a kormánypárt és az állam, valójában "pártállami időket élünk", a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat pedig egy orosz mintájú "megfélemlítési törvény", mindenkit meg akar félemlíteni, aki nem ért egyet az állampárt vélt vagy valós elveivel.
    

Azt mondta, ennek a javaslatnak az előzménye a lex CEU vagy a Stop Soros, illetve a civiltörvény. Ezek miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, ha a mostani törvényjavaslatot elfogadják, egész biztos, hogy ugyanilyen eljárás indul - vélekedett, hozzátéve, az előterjesztés egy újabb ok lesz arra, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat.
    

A Momentum elnöke is úgy látta, hogy az országot nem az ellenzéki politikusoktól, civilektől, diákoktól és a sajtótól, hanem a magyar kormánytól és a kormányfőtől kell megvédeni, mert ők az orosz és kínai érdekeket szolgálják ki. A Szuverenitásvédelmi Hivatalra költendő pénzt lehetne a kórházakra, iskolákra fordítani - jegyezte meg.
    

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, Magyarországon nincs kormányzás csak propaganda, a mostani előterjesztés is a propagandatörvénykezés újabb lépése. Közölte, a pénznek lenne jobb helye is, hiszen tömegesen szegényednek el a magyarok. Szerinte megalázó az ügyészségre, a rendőrségre, a nemzetbiztonsági hatóságokra nézve "a propagandahatóság felállítása", ami a kommunikáción és a Fidesszel egyet nem értők fenyegetésén kívül semmi másra nem jó. Közölte, a törvényjavaslat továbbra is távol fogja tartani Magyarországot az uniós forrásoktól.
    

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, Magyarország szuverenitását nem a Nyugat, hanem Orbán Viktor és kormánya veszélyezteti, amely kiárusítja az országot Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, a kínai vezetésnek és a közép-ázsiai diktátoroknak. Emlékeztetett arra, hogy a magyar nép népszavazáson döntött úgy, hogy csatlakozik az EU-hoz és a NATO-hoz, azaz megosztja a szuverenitását ezekkel a közösségekkel.
    

Arra soha senki nem adott felhatalmazást - folytatta - , hogy a magyar miniszterelnök "Putyin kanapéján feszengve várja az utasításokat", vagy hogy Magyarországot kiszolgáltassa az orosz energetikai érdekeknek, hogy semmire sem jó, drága kínai vasutat építsen az adófizetők pénzén, illetve hogy közpénzből építsen környezetpusztító akkumulátorgyárakat. Szerinte a kormány azért kelt újabb feszültséget az EU-val, mert kormányozni nem tud, és próbálja a magyar polgárok figyelmét elterelni a fontos ügyekről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com