Engedély nélküli gyógyszert találtak egy litván furgonban Nagylakon

Több tízezer, kétes eredetű tablettát találtak a pénzügyőrök egy Németországba tartó, litván rendszámú furgonban Nagylakon - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.A közlemény szerint a járőrök a jármű átvizsgálása során a raktérben három leragasztott kartondobozra figyeltek fel, amelyet sem az utasok, sem a sofőr nem vallott magáénak. A gépkocsi vezetője mindössze annyit árult el, hogy a ládákat Romániában vette fel, de azt nem tudta, hogy mi van bennük.
    

A három dobozban összesen 26 620 olyan tabletta volt, amelyhez sem okmány, sem bizonylat nem tartozott. A szakértői vélemény szerint a termékek nem szerepelnek a gyógyszerügyi hatóság adatbázisában, és a szállítás körülményei sem felelnek meg az előírt szabályoknak, mennyisége pedig egyértelműen átlépi a személyes használat mértékét.
    

A szükséges okmányok hiánya miatt felmerült annak gyanúja, hogy a készítmények hamisak, ezért az eljárásba a rendőrséget is bevonták. A közleményben felhívták arra a figyelmet, hogy a gyógyászati készítmények beszerzése, behozatala, megrendelőhöz való eljuttatása kizárólag csak gyógyszer-nagykereskedelmi engedély birtokában végezhető. 
    

Az elmúlt években számtalan hamisítvány jelent meg a piacon, amelyeknek káros mellékhatásai lehetnek, mivel azok nem estek át az előírt ellenőrzési, engedélyezési folyamaton - írta a NAV.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com