ÉSZT: nem lehet halogatni a teljes közszférára vonatkozó béremelést

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szerint nem lehet tovább halogatni a teljes közszférára vonatkozó béremelést.

lazarjanosAz MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben emlékeztettek arra: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy 30-50 százalékos béremelést javasol a közigazgatásban dolgozóknak 2016 júliusától.

Az ÉSZT azt írta, bizakodva fogadják ezt az ígéretet, de ez nem elég, a kormány sem a köztisztviselők, sem a közalkalmazottak esetében nem késlekedhet az illetmények emelésével.

Hozzátették, hogy a közszférában már hét éve nem történt béremelés, és miközben a közszféra dolgozói között aggasztó méreteket ölt a dolgozói szegénység, a kormány még csak nem is ígér 2017 előtt illetményemelést a közalkalmazottaknak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a közalkalmazotti bértábla a minimálbér és a bérminimum folyamatos emelésével "összecsúszott", például egy frissen belépő, csak általános iskolát végzett közalkalmazottnál nem vagy csak néhány ezer forinttal keres többet a tíz-tizenöt éve ott dolgozó, középfokú végzettségű munkavállaló.

Az ÉSZT szerint Lázár János jól látja, hogy az államreform sikere a keményen dolgozó köztisztviselőktől függ, akiknek most béremelést ígért, de az ország működőképessége azoktól a közalkalmazottaktól is függ, "akik jelenleg szó szerint éheznek és nyomorognak".

A teljes közszférára vonatkozó béremelést nem lehet tovább halogatni, és meg kell szüntetni azt a megalázó helyzetet, hogy "összecsúszott" az illetménytábla, amit a minimálbér emelése eredményezett - olvasható a szakszervezeti közleményben.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com