Farsangi karnevál Keszthelyen

Több száz színpompás jelmezbe, mókás maskarába bújt farsangozó vonul fel február 14-én Keszthelyen, a Kastélymúzeum parkjától a Sétáló utcán át egészen a Fő térig.farsA farsang végéhez kapcsolódó karneváli menet a Boombatucada együttes zenéjére indul. A látványos, jelmezes felvonulást a hercegi pár vezeti, a menetet nagykanizsai gólyalábasok kísérik, akik kedves viccelődő műsorral szórakoztatják majd a nézelődőket - mondta el a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének elnöke az MTI-nek.

A karnevál jelképének számító két óriás jelmez több év munkája: az óriássárkányt a farsangi menetben 30-40 gyerek mozgatja, míg a százlábú kukac haladásához 10-12 gyerek közreműködésére lesz majd szükség - fűzte hozzá Nádler Józsefné.

Beszélt arról is, hogy a karnevál idejére megtelnek a belváros terei, a jelmezesek a járdákat elözönlő nézelődők sorfala előtt vonulnak fel, majd a Fő téren felállított sátor színpadán jelmezükhöz igazodó, rövid produkciót mutatnak be.

A zsűri a Goldmark Károly Művelődési Központ erkélyről nézi végig a felvonulókat: az értékelésnél a látvány, az ötletesség mellett sokat nyom a latba, ha valaki saját kezűleg készített jelmezben jelenik meg. A fődíj a hagyományokhoz híven idén is 100 ezer forint lesz, de jutalmat kapnak a csoportos és egyéni helyezettek is és számos különdíjat osztanak ki.

A Borbarát Hölgyek szerint mindazok, akik időt, energiát áldoznak a jelmezeik megformálására, és a hideg idő ellenére is felvonulnak, megérdemlik a jutalmat. Az egyesület tagjai ezért annyi ajándékot gyűjtenek össze, hogy egyetlen maskarás se menjen haza üres kézzel - hangsúlyozta Nádler Józsefné.

A fellépőket, vendégszereplőket a produkciók után fánkkal, pogácsával, süteménnyel és finom, tájjellegű liba- vagy kacsazsíros kenyérrel és lilahagymával kínálják. A Keszthelyi Városi Karneválon évente átlagosan 300-900 jelmezes vesz részt: iskolás, óvodás csoportok, de aktívak a civil szervezetek, egyesületek tagjai is, városrészek, baráti körök fognak össze.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com