Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy külföldi férfit, aki megütött egy országgyűlési őrt

Jogerősen egy év - két év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélt és két évre kiutasított Magyarországról a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy amerikai fiatalt, aki április 4-én megütötte az Országgyűlési Őrség egyik tagját - közölte Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt 55 órán belül bíróság elé állította az őrizetben lévő amerikai állampolgárt. A vád szerint a 21 éves férfi aznap 2 óra körül ittasan megközelítette a Parlament egyik kapuját és megpróbált az elzárt területre a záróláncot átmászva bejutni.
    

Az Országgyűlési Őrség szolgálatban lévő tagja magyar, majd angol nyelven is tájékoztatta a férfit arról, hogy a területre nem léphet be, valamint távozásra szólította fel. A férfi ennek ellenére többször megpróbálta a láncot átlépni, amelyet az országgyűlési őr úgy akadályozott meg, hogy a tenyerével a vállánál megtartva tartóztatta fel a fiatalt - tudatta a főügyészség.
    

Ezt követően a férfi elfutott a Szalay utca irányába, majd a Parlament XVII-es kapujával szemben található láncot kikerülve belépett az elzárt területre, és ott ököllel legalább két-három alkalommal a hivatalos személy arca felé ütött. Az ütések egyike eltalálta a főtörzsőrmester orrát, aminek következtében 8 napon belül gyógyuló vérző sérülést szenvedett - ismertették.
    

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé állította. A bíróság a váddal egyezően elítélte a férfit és egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség tárgyaláson előterjesztett büntetési indítványával is, így a vádlottat egy év, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és két évre kiutasította Magyarország területéről - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com