Felfüggesztették az iraki misszió bővítésének bizottsági vitáját

Felfüggesztették a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről szóló részletes vitát az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában hétfő délután.Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: felmerültek olyan kérdések, amelyeket csak zárt ülésen lehet megvitatni. Ezen felül is több kérdést kell tisztázni, amelyek megválaszolására a külügyminisztert vagy helyettesét, a honvédelmi minisztert és a Honvéd Vezérkar képviselőjét is meghívják.

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatóján külön kiemelte: az általános vitában több ellenzéki politikus tévesen állította, hogy az első iraki misszióra nem volt felkérés.

Kósa Lajos azt mondta: a Magyar Honvédség első missziójára felkérő amerikai levelet a bizottságnak is bemutatták. A fideszes politikus elmondta: kérdésként felmerült az is, hogy jelenleg milyen feladatokat látnak el a magyar katonák Irakban. Kósa Lajos felidézte: személyesen is meggyőződött arról az iraki Erbílben, hogy az első parlamenti felhatalmazásnak megfelelő katonai feladatokat látnak el a magyar kontingens tagjai.


Felmerült továbbá, hogy milyen forrásból, milyen költségvetésből biztosítják a missziót. Kósa Lajos ennek kapcsán azt mondta: a pénzügyi tervezéshez parlamenti felhatalmazásra van szükség, de a Honvédelmi Minisztérium képviselőitől azt kérték, az előzetes számításokat a következő zárt ülésre terjesszék a testület elé.


A kormánypárti politikus elmondta: az ellenzék jó néhány tagja ezen kérdésektől tette függővé, hogy támogatják-e a javaslatot. Szerdai zárt ülésére a nemzetbiztonsági bizottság is napirendre tűzte a honvédség iraki missziójáról szóló javaslatot. Kósa Lajos kérdésre válaszolva azt mondta, megnézik, tud-e majd együttes ülést tartani a két bizottság.


A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcban az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére - az Országgyűlés döntése nyomán - 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. Az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott javaslat egy legfeljebb 150 - váltási időszakban 300 - katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-éig tartó mandátummal.


Az Országgyűlésnek április 26-án benyújtott határozati javaslat szerint egy legfeljebb 200 - váltási időszakban 400 - tagú, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingenst állomásoztatna az Iraki Köztársaság területén a Magyar Honvédség, a kontingens partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatokat látna el.


Simicskó István honvédelmi miniszter a javaslatban azt írta: a Magyar Honvédség jelenleg 142 tagú iraki kiképzés-biztosító kontingense "eredményesen végzi képességépítési és biztosítási feladatait". A kiképzés kiterjesztésével párhuzamosan a koalíció már több alkalommal is kért "további képességeket és a kontingensre vonatkozó korlátozások feloldását" - tette hozzá a miniszter.


A javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com