Félmilliárd forint értékű cigarettát foglalt le a NAV

Tíz helyszínen 373 ezer doboz, több mint félmilliárd forint értékű adózatlan cigarettát foglalt le a közelmúltban egy ukrán-magyar bűnözői csoporttól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).A hivatal szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az orgazdáktól nagyjából ugyanekkora értékben foglaltak le készpénzt is, így a költségvetésnek okozott kár teljes egészében megtérül.

    
Az ügyben különösen jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyik a nyomozás. Gyanúsítottként két férfit és egy nőt hallgattak ki, egyikük letartóztatását elrendelte a bíróság. Az elkövetői kör három másik tagja szökésben van, már intézkedtek a nemzetközi elfogadóparancs kiadatásáról is - írták. A NAV pénzügyi nyomozói egyszerre hat budapesti és négy vidéki ingatlanban csaptak le az orgazdákra, és az 560 millió forint értékű dohánytermék mellett 565 millió forint értékű készpénzt is lefoglaltak.
    

A Fehéroroszországból és Ukrajnából származó adózatlan cigarettát a csoport egy magyarországi raktárban tárolta, onnan szállította tovább a vevőknek. Az elkövetők szervezettségét és felkészültségét mutatja, hogy üzelmeik leplezéséhez GSM-jelzavaró készüléket is használtak - ismertette a NAV.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com