Felszámolás alatt a Révai Nyomda

Egy korszak ér véget a magyar könyvkiadás és könyvnyomtatás történetében az egyik legnagyobb múltú és legsikeresebb cég, a Révai Nyomda bezárásával.

RévaiMiután a nyomda a megadott határidőre sem tudta rendezni tartozását a hitelező, a Norske Skog Bruck GmbH felé, s csődmegállapodást sem sikerült kötni, így az felszámolást kezdeményezett. Több éve veszteséges a nyomda, már 2013-ban egymilliárd forintot is meghaladta a negatívum, sőt saját tőkéje is negatív lett.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az elsőfokú bíróság döntését jóváhagyva a Fővárosi Ítélőtábla a felszámolás mellett döntött.

A patinás cég története 1869-ben kezdődött, amikor a Révai testvérek megnyitották Budapesten könyvkereskedésüket és könyvkötészetüket. Megvásárolták Jókai Mór műveinek kiadási jogát. Legnagyobb szakmai sikert a Révai Nagylexikon kiadásába jelentette számukra. A nyomda megnyitása az új igények felmérését jelentette a cég életében.

A Révaiból az idők során állami vállalat lett, s sikeresen működött tovább. 1991-ben ismét tulajdonosváltásra került sor. Az angol Watmoughs-csoport szerzett többségi tulajdont a cégben. Budapest Belvárosából Óbudára költöztek, ahol a legújabb technikát is alkalmazni tudták, rotációs gépparkot alakítottak ki. 1998-ban módosult a tulajdonos, a British Printing Company és a Watmoughs-csoport egyesülésével létrejött a Polestar-csoport. Akkor a Polestar a kontinens legnagyobb független nyomdaipari cégének számított.

A 2000-es évek elején számos technikai újítást, bővítést vezettek be. 2011 újabb változást hozott, ezúttal a tulajdonosi struktúrában. A spanyol GED Capital magántőke befektetési társaság megvásárolta a Révait a Polestar-csoporttól. 2011 júniusától a GED érdekeltségébe tartozó romániai Infopress Group SA gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Révai felett. Egy évvel később a Deutsche Leasing Hungaria Zrt. és a Commerzbank Zrt zálogjogot szerzett. A cég jelentős bevételeit exportból szerezte, főleg Ausztriába, Németországba és Szlovéniába.

A cég honlapján található utolsó információ a cég csődeljárásáról szóló bejegyzés, mely 2014. február 19-én kezdődött.

www.revai-nyomda.hu és hirado.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com