Fidesz: az ellenzék szavazza meg a jogi határzár megerősítését!

A Fidesz felszólítja az ellenzéki pártokat arra, hogy a keddi végszavazás során szavazzák meg a jogi határzár megerősítését célzó jogszabályokat - jelentette ki a párt kommunikációs igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Hidvéghi Balázs közölte: arra kérik az ellenzéki pártokat, hogy ne külső érdekeket, Brüsszel érdekét, ne a Soros György által támogatott szervezetek érveit vegyék figyelembe, hanem Magyarország biztonságát. Aki erre a törvényre nemmel szavaz, az egyértelműen bevándorláspárti - fogalmazott.  A kormánypárti politikus azt mondta, hogy a tavasz beköszöntével egyre inkább fokozódik a migrációs nyomás a magyar határokon. Brüsszel nyomásgyakorlása is növekszik a kötelező elosztási kvóták elfogadtatására, ahelyett, hogy a külső határok védelmére koncentrálna az unió. Sőt már ott tartanak, hogy a többi között az uniós támogatások megvonásával és kötelezettségszegési eljárásokkal fenyegetik azokat a tagállamokat, amelyek ezzel nem értenek egyet - tette hozzá.


A Fidesz a külső határok védelmében látja a helyzet megoldását, ezért támogatja a második kerítés megvalósítását a déli határon, valamint a jogi határzár megerősítését. Az intézkedéseknek az a céljuk, hogy megállítsák a bevándorlók ellenőrizetlen mozgását, ily módon erősítve Magyarország és az Európai Unió közbiztonságát is. Példaként említette a berlini karácsonyi vásáron történt terrortámadást, azzal, hogy a Fidesz meg akarja védeni az embereket az ilyen veszélyektől.


Hidvéghi Balázs kérdésre válaszolva visszautasította azokat a nemzetközi szervezetek, köztük keresztény szervezetek által megfogalmazott és a nemzetközi sajtóban napvilágot látott vádakat, amelyek szerint a magyar határon bántalmaznák a migránsokat. Ezek a vádak egy világszintű küzdelem részei - jelentette ki. Vannak ugyanis olyan, leginkább Soros Györgyhöz köthető erők, amelyeknek az az érdekük, hogy megváltozzon Magyarország kulturális identitása, etnikai összetétele, és ennek érdekében semmitől sem riadnak vissza - mondta.


Nincs tudomásuk arról, hogy bántalmaznák a migránsokat - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. A kormánypártok által beterjesztett törvényjavaslat szerint az illegális bevándorlóknak a tranzitzónákban kellene megvárniuk menekültkérelmük jogerős elbírálását, valamint nem csupán a határ nyolc kilométeres sávjából, hanem az egész ország területéről visszaszállíthatnák őket a tranzitzónákba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com