Fidesz: az MSZP nyilatkozzon eltűnt zuglói képviselője ügyében!

A Fidesz felszólította az MSZP vezetését, adjon magyarázatot arra, hogy az elmúlt egy évben hova tűnhetett zuglói képviselője, továbbá a személyéhez köthető 100 millió forintos köztartozás. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a főváros XIV. kerületében április 23-án Sápi Attila szocialista önkormányzati képviselő eltűnése miatt kell időközi választást tartani, a választópolgároknak pedig joguk lenne tudni, mi áll az ügy hátterében.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:




"Azt se tudjuk pontosan, hogy az eltűnés mit jelent: eldugták valakik, el kellett valahova mennie, le kellett lépnie vagy pedig végleges megoldást kerestek, akik mondjuk eltették láb alól" - fogalmazott a politikus, hozzátéve, szerinte a körülmények vizsgálatakor az is látható, hogy valamilyen bűncselekménynek lennie kell a háttérben, mivel egy százmilliós köztartozás köthető Sápi Attilához.


Németh Szilárd szólt arról is, hogy egyre több olyan nagy, közpénzt érintő ügy van, amelyben "nyakig benne vannak az MSZP-s politikusok". Példaként említette a 4-es metró dossziéját, amely szerinte olyan baloldali, balliberális politikusokkal van tele, akik "minden elől megpróbálnak menekülni". Szerencsére ebben a 167 milliárd forintot érintő, minden idők legnagyobb korrupciós botrányában komoly rendőrségi nyomozás van - fogalmazott Németh Szilárd, aki szerint az ügynek vannak olyan szálai is, amelyekben a parlament nemzetbiztonsági bizottságának kell majd segítenie a nyomozást.


A Fidesz alelnöke hasonló esetként említette Botka László szegedi polgármester, szocialista miniszterelnök-jelölt és a Szeviép-ügyét, amelyben szerinte 11 milliárd forint tűnt el, miközben ötszáz munkavállaló nem kapta meg a fizetését. Németh Szilárd a sajtótájékoztató végén kérdésekre válaszolva kijelentette, a Fidesz minden adóemelést elutasít. "Mi maradunk az adócsökkentés és az egyenlő, tisztességes közös teherviselés politikája mellett" - tette hozzá.


A Fidesz alelnöke további kérdésre reagálva elmondta, egy megkötéssel egyetért a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon pénteki kijelentésével, amely szerint aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. Megjegyezte, hogy az MSZMP vezetését elválasztaná "az egyszerű, mezei MSZMP-tagoktól", mivel nem gondolná, hogy mind a 800 ezer párttag bűnös lenne és Magyarország elvesztését akarta volna.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com