Fidesz: rekordnagyságú béremelést kapnak az egészségügyi szakdolgozók (2. rész)

A kormány minden eddiginél nagyobb béremelési programot indított szeptembertől az egészségügyi szakdolgozóknak, annak eredményeként az ágazatban 65 százalékkal növekedhetnek a jövedelmek 2019-re - mondta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Budapesten.fidesz-logo_Halász János a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az egészségügyben a rendszerváltás óta, 26 éve nem volt példa ilyen mértékű és ennyire kiszámítható többéves béremelési programra. Kiemelte, az egészségügyi szakdolgozók jövedelme négy lépésben növekedhet: a bérek idén szeptemberben átlagosan 26,5 százalékkal emelkednek, majd jövő novemberben 12 százalékkal, az azt követő két évben pedig 8-8 százalékkal.

A szóvivő szerint mindez azt mutatja, hogy míg a baloldal kormányzása idején az egészségügyben pénzelvonás, kórházbezárás, elbocsátások és összességében létbizonytalanság volt tapasztalható, addig a Fidesz megbecsüli és támogatja az ágazatot, valamint az abban dolgozókat.

Halász János közlése szerint a kormány azon dolgozik, hogy az egészségügyben jobb anyagi és munkakörülmények között lehessen dolgozni. Hangsúlyozta, szeptembertől nem csak az ápolók, hanem a szakorvosok, szakgyógyszerészek alapbére is nőtt, most 107 ezer forinttal, amit jövő novemberben újabb 100 ezer forintos emelés követ. Fontosnak nevezte, hogy a béremelés az Országos Mentőszolgálat orvosait és szakdolgozóit is érinti.

A kormány az idén és jövőre 100 milliárd forintot fordít ezekre a béremelésekre - mondta a szóvivő, hozzátéve, a Fidesz kormányzása óta az egészségügyi dolgozók bérrendezésére eddig 300 milliárd forintot fordítottak.

Halász János emellett megjegyezte, az egészségügyi alapellátásban dolgozók most 41 százalékkal több pénzt vihetnek haza, mint 2010-ben és további emeléssel számolhatnak. Példaként említette, hogy a házi- és gyermekorvosoknak idén is praxisonként átlagosan 130 ezer forinttal jut több havonta, a védőnők fizetésemelése havi 30-35 ezer forinttal, míg a fogorvosi praxisok támogatása havonta 50-55 ezer forinttal lesz magasabb.

A Fidesz szóvivője felidézte azt is, a kormány jogszabályban garantálja, hogy az önkormányzatok teljes egészében a védőnők béremelésére fordítsák az erre szánt kormányzati támogatást. Összességében 325 milliárd forinttal jut több az egészségügyre a jövő évi költségvetésben, mint a baloldali kormányok utolsó büdzséjében - fejtette ki Halász János, aki hozzáfűzte azt is, hogy emellett 500 milliárd forint értékben újulnak meg kórházak, rendelők.

A kormánypárti politikus emlékeztetett továbbá, a kabinet korábban a pedagógusoknál, rendőröknél és katonáknál vezetett be többéves béremelési programokat, amelyekkel átlagosan 50 százalékkal növekedik az érintettek jövedelme.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com