Fiktív munkaerő-kölcsönzést folytató bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Hevesben

Újabb harminchat ember ellen emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség abban az országos fiktív munkaerő-kölcsönzés miatt indult bűnügyben, melyben korábban már két vádiratot nyújtottak be - közölte a megyei főügyész szerdán az MTI-vel. Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a korábban indult ügyeket jelenleg is tárgyalja a bíróság. Az újabb vádirat is részletesen ismerteti a kiterjedt bűnszervezet felépítését és működését; az elsőrendű vádlott már 2009 előtt fantomcégek jogsértő átruházásával foglalkozott, és megismerkedésük után a másodrendű vádlott vette rá arra, hogy nagyobb haszon reményében hamis munkaerő-kölcsönzésbe kezdjenek.

  
Így elsősorban vagyonvédelemmel és takarítással foglalkozó vállalkozások dolgozóit fiktíven, tudtuk nélkül bejelentették, majd onnan látszólag visszakölcsönözték őket tényleges munkáltatóiknak.

Ezzel a valódi foglalkoztatók elkerülték a munkabért terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettségük teljesítését, továbbá valótlan tartalmú számlák felhasználásával jogosulatlanul csökkentették általános forgalmi adójukat.
    

A rendszer az évek során igazi céghálóvá nőtte ki magát, mely bűnszervezetként működött. A hálózaton belül az adócsaláshoz általában olyan, gyakran cserélgetett cégeket használtak fel, melyeknek nem vagy csak alig volt bejelentett alkalmazottjuk, így nem kellett bevallaniuk és megfizetniük a foglalkoztatással kapcsolatos közterheket, míg áfafizetési kötelezettségüket más módon minimalizálták, majd a látszat kedvéért többnyire teljesítették.
    

A bűnszervezet működéséről szólva a főügyész kifejtette: a fiktív alvállalkozási, megbízási vagy munkaerő-kölcsönzési szerződések megkötését követően a megbízó cég átküldte a bűnszervezet ügyintézőinek és bérszámfejtőinek a fiktív cégekbe bejelentetni kívánt munkavállalók adatait, akik azután az érintetteket hamis okiratokkal adminisztrálták.


A megbízó cégek a színlelt szerződésekben megjelölt díjakat átutalták a bűnszervezethez tartozó gazdasági társaságok bankszámláira, majd a bérszámfejtők ezekből az összegekből levonták a munkabéreket, melyeket eljuttattak a dolgozókhoz, a maradékot pedig felosztották a bűnszervezeten belül. Az elsőrendű vádlott 2009 és 2013 között így több mint 740 millió forint jogtalan jövedelemhez jutott.
   

Szalóki Zoltán jelezte: a 240 kötetnyi, több tízezer oldalas nyomozati anyag feldolgozását követő vádemelés 36 érintettje közül 26-an tartoztak a bűnszervezethez, a többiek a megbízást adó különböző gazdasági társaságok vezetői voltak. Az ügyben a Heves Megyei Főügyészség minősített költségvetési vagy adócsalás bűntettével, illetve vétségével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az elkövetőket, akik közül a bűnszervezet tagjai esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com