Folytatja a sztrájk előkészületeit a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

Folytatja a sztrájk megkezdett előkészületeit a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, mert a munkáltató legújabb, 1 százalékos béremelési ajánlatát még tárgyalási alapnak sem tekintik - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

A hat tárgyaló szakszervezetet tömörítő fórum közölte: a sztrájkbizottság kezdeményezte a munkabeszüntetéshez szükséges kötelező egyeztetési eljárás lefolytatását. Ha nem lesz megállapodás február 28-ig, akkor márciusban sztrájkba kezdenek a Volán társaságok dolgozói - írták.

buszok_0

Baranyai Zoltán, a szervezet szóvivője a közlemény szerint elmondta, hogy az érdekvédők egyöntetűen kiálltak a korábbi követelésük mellett, ami 7,5 százalékos bérfejlesztés és a volános ágazat bérfelzárkóztatása.
A munkáltató a következő tárgyalási napot február 22-ére tűzte ki.

A szakszervezetek egy hete alakítottak sztrájkbizottságot, mert eredménytelen volt a bértárgyalás második fordulója, miután a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) az alágazatban dolgozók számára ismét nulla százalékos béremelési ajánlatot tett. A Volán-társaságok munkavállalóit érintő 2016. évi alágazati bértárgyalások február 1-jén kezdődtek meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

http://ujhazak.com