Főügyészség: élet és állam elleni bűncselekmények miatt is vádat emeltek az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ügyében

Élet és állam elleni bűncselekmények miatt is vádat emelt az ügyészség a magát Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoporthoz tartozó hét ember ellen - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a vádlottak egy része "az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hozott létre és céljaik elérése érdekében a gyűléseken és az interneten - ahol további tagokat toboroztak - 33 közéleti szereplő megölésére hívták fel követőiket".
    

A csoport szervezettségére utal, hogy "leképezve a demokratikus állami berendezkedést" a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg egy másik személy feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új "alkotmányt" is megfogalmaztak. Továbbá - az ügyészség szerint - egy Bács-Kiskun vármegyei fiatal pár zaklatást és kiskorú veszélyeztetését követte el azzal, hogy a 2019-ben otthonában - felelős személy közreműködése nélkül - született gyermekük anyakönyvezését megakadályozták arra hivatkozva, hogy a magyar állam nem létezik.


A szülők ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, társadalmi azonosításra alkalmas, egyúttal ellátásra is jogosító okmányokat, és a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen, teljesen visszautasították. Ezekkel a sorozatos mulasztásokkal megvalósuló kötelességszegések veszélyeztették kiskorú gyermekük testi fejlődését.
    

A csoport vezetőinek hatására a gyermek szülei elhitték, hogy az általuk jogtalannak tartott gyámhatósági eljárást képesek befolyásolni, és felszólították a hatóságokat, hogy gyermeküket adják vissza. Az egyik vádlott a gyermekvédelmi és ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásban eljárók felett 2020 júniusában "halálos ítéletet" hirdetett, amely felkerült egy videómegosztó portálra, amelyet a szülők egy figyelmeztető emailben - személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetődzve - elküldtek a hatóság tagjainak.
    

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség többek között élet és állam elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapest Környéki Törvényszéken, a vádirat alapján akár húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com