Gyerekekkel, babakocsival lopni járó nők ellen emeltek vádat Zalában

Kiskorú gyerekekkel és babakocsival járt lopni az a két nő, aki ellen lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat Lentiben - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Németh Eszter tájékoztatása szerint a másodrendű vádlottként szereplő 28 éves budapesti nő 2024 novemberében kiskorú gyermekeivel együtt néhány napra Lentibe érkezett látogatóba 21 éves sógornőjéhez, az ügy elsőrendű vádlottjához.

Ők ketten elhatározták, hogy a napi bevásárlásaik alkalmával rendszeresen élelmiszert lopnak egy helyi élelmiszer-áruházban azokat a magukkal vitt babakocsiban elrejtve.

Úgy mentek be az üzletbe, hogy magukkal toltak egy üres babakocsit, a másodrendű vádlott pedig magával vitte öt- és hétéves gyermekét is. A vádlottak a vásárlás során a polcokról levett termékeket a babakocsiba, illetve annak alsó rekeszébe pakolták. A lopásban a gyerekek is részt vettek, egyikük a saját zsebébe, másikuk pedig szintén a babakocsi alsó rekeszébe rejtett el egy-egy terméket.

A két nő a babakocsiban elhelyezett termékek közül néhányat kifizetett, a többit azonban a babakocsiban hagyva magukkal vitték. Másnap a vádlottak a gyerekekkel együtt visszamentek az üzletbe, ekkor a babakocsiban ülő gyermek mögé, a babakocsi aljába, valamint az egyik gyerek zsebébe rejtve loptak termékeket.

A két nő magatartása azonban már feltűnt a bolti eladóknak, ezért a biztonsági őr végig figyelemmel kísérte a kamerákon a tevékenységüket. Amikor a babakocsiba és egy kézitáskába rejtett áruval a vádlottak fizetés nélkül akartak távozni, a biztonsági őr megállította és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta őket.

Összesen közel 32 ezer forint kárt okoztak, amelyből a tettenéréskor hatezer forint megtérült. A másodrendű vádlott azzal, hogy a kiskorú gyermekei jelenlétében, általuk észlelhető módon, továbbá a cselekménybe bevonva őket követett el lopást, a gyermekek erkölcsi fejlődését veszélyeztette. Ellene kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat, de társával együtt lopás miatt is felelniük kell.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com