Gyermekjogi konferencia - Novák Katalin: a gyermekek joga a felnőttek kötelessége

A gyermekek legfőbb joga gyermeknek lenni, és a felnőttek kötelessége ezt biztosítani - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Országos Gyermekvédelmi Konferencián, csütörtökön Budapesten.

Emberi_Eroforrasok_Minisztériuma_Emmi_logoAz Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a gyermeki jogok világnapján megrendezett konferencia megnyitóján hozzátette: a gyermekek nem 'kis felnőttek', testre szabott, igényeiknek megfelelő jogokkal kell felruházni őket.

Mint monda, a gyermekeknek joguk van az önfeledtséghez, gondtalansághoz, szeretethez és biztonsághoz fizikai és érzelmi értelemben egyaránt. Ezt elsődlegesen a családnak kell biztosítania, de feladata van ebben a munkában a közösségeknek, egyházaknak, civil szervezeteknek és az államnak is.
"Közös felelősségünk, hogy a gyermekeket megillető jogokat megadjuk, meghatározzuk azt a keretet", amelyek között egészségben és biztonságban tudnak felnőni; a gyermekek biztonsága a legfontosabb, minden intézkedést ez vezérel - szögezte le.

A konferencián Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kiemelte: a családoknak minden segítséget meg kell kapniuk ahhoz, hogy a gyermeket ne kelljen kiemelni a családból. Ugyanakkor - tette hozzá - ha egy gyermek mégis veszélyeztetett helyzetbe kerül, nem fordulhat elő, hogy nem kap segítséget, ezért szeretnék a felelősségi rendszert egyértelműbbé tenni.

Közölte, a kormány meg akarja erősíteni a gyermekvédelmi szolgálatot, és szükségesnek tartja a jelzőrendszer megerősítését, az egyes szolgálatok közötti együttműködés javítását. Nem lehet esetleges a jelzőrendszer működése, ezért jogkövetkezményei lesznek, ha a jelzőrendszer tagjai nem jeleznek, vagy a jelzésnek nincs következménye - tette hozzá.

Az államtitkár tarthatatlannak nevezte, hogy sokszor az államigazgatásban "csak a betű számít" és nem a gyermek érdeke, ezért a szakterületi folyamatokat a gyermek érdekének, jogának kell meghatároznia. Jelezte: az államtitkárság szükségesnek tartja a nevelőszülői hálózatok megerősítését is.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az Újvárosháza dísztermében rendezett konferencián arról beszélt, hogy a főváros gyermekvédelme mindig mintaként szolgált. Mint mondta, a főváros most is az együttműködést kínálja a gyermekekkel foglalkozó intézményeknek.

Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját, s az Országgyűlés abban az évben fogadta el a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, amelybe mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com