Gyermekmeghallgató helyiséget adtak át a Szegedi Törvényszéken

Az áldozatként, tanúként kikérdezett gyermekeknek a bírósági eljárások okozta stresszt csökkenti az a meghallgató helyiség, melyet hétfőn adtak át a Szegedi Törvényszéken.

stTárkány-Szűcs Babett, a törvényszék elnöke elmondta, az Országos Bírósági Hivatal gyermekközpontú igazságszolgáltatás programjának keretében minden nagyobb járásbíróságon ki kell alakítani olyan helyiséget, amely barátságos környezetével lehetővé teszi, hogy a bűncselekmények áldozatává vált vagy azt szemtanúként követő gyermekek számára minél kisebb lelki terhet jelentsen a történtek felidézése.

A Szegedi Törvényszéken pályázati forrásból alakították ki gyermekmeghallgató szobát, ahol a rideg hivatali helyiségek helyet játékok között tudják kikérdezni a gyermekeket – közölte az elnök.

Hozzátette: a szobát előreláthatólag nem csak büntetőügyek során használják majd, polgári ügyekben eljáró bírák gyermekelhelyezési vagy elmérgesedett bontóperek esetén is itt kérdezhetik ki a fiatalokat.

Tárkány-Szűcs Babett közölte, az első negyedévben a törvényszéken az ügyészség 21 esetben kezdeményezte gyermek tanúkénti meghallgatását, tizenhárom esetben már meg is hallgatták őket a nyomozási csoport bírái.

Urbán Zoltán, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója emlékeztetett rá, 2005-ben az országban elsőként a szegedi rendőrkapitányságon alakítottak ki gyermekmeghallgató helyiséget.

Az elmúlt, csaknem egy évtized tapasztalatai azt mutatják, a gyermekkorú tanúk a barátságos környezetben, játékok, foglalkoztató füzetek között jóval oldottabban tudják előadni a velük történteket, nem okoz számukra akkora traumát az eljárás, mintha hatósági helyiségben kérdeznék ki őket – közölte az alezredes.

MTI

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com