Gyopáros: több mint 21 milliárd forintnyi fejlesztés volt Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Magyar Falu Programnak köszönhetően

Több mint 21 milliárd forint értékben történt fejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Magyar Falu Programnak köszönhetően, a program folytatódik - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán Mezőtúron.Gyopáros Alpár a városházán tartott doorstep sajtótájékoztatón elmondta: ezen forráson belül, 662 nyertes önkormányzati pályázatnak köszönhetően 6,5 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások a megyében. Emellett körülbelül 124 kilométer útszakasz és 37 kisbolt újult meg a megyében a programnak köszönhetően - fűzte hozzá.
    

Emlékeztetett: 2018-ban hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Falu Programot, és akkor az első dolguk volt országjárásra indulni. Mint mondta: azóta is folyamatos kapcsolatban állnak a falvakban élőkkel, a fejlesztési elképzeléseket, igényeket a helyiek fogalmazták meg. A Magyar Falu Program rendkívül sikeres. Egyik pillére a falusi csok, amelyet már több 34 mint ezer család vett eddig igénybe - mondta. Hozzátette: egyelőre a falusi csok lehetősége december 31-ig áll rendelkezésre, dolgoznak azon, hogy jövő év január 1-jétől akár kibővített feltételekkel tudjon folytatódni.
    

A mellékúthálózat-fejlesztési alprogram során mintegy 3000 kilométer útszakasz újult meg, idén jó esély van arra, hogy további legalább 1000 kilométer korszerűsödjön - közölte. Szólt arról is, hogy a piaci szereplők támogatásán belül már 7000 falusi kisvállalkozás élt a fejlesztés, eszközbeszerzés lehetőségével és országszerte 1400 falusi kisboltot tudnak felújítani az üzemeltetők.
    

Ezen belül több mint 100 településen már több éve, évtizede megszűntek, bezártak a kisboltok, amelyeket a támogatásnak köszönhetően indítanak újra - közölte. A pályázati alprogrammal jellemzően az önkormányzatokat célozzák, kisebb mértékben a civil szervezeteket, egyházközségeket - mondta. Az önkormányzatok feladata jellemzően például a közszolgáltatások fenntartása, a járdák, közintézmények, vízelvezető árkok, játszóterek állapotának megóvása, fejlesztése, eszközbeszerzések - sorolta.
    

Megjegyezte: Mezőtúron a sajtótájékoztatót követően egyeztetnek a felmerült további igényekről is. Herczeg Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a térség minden településére, a kisebbekre is jut forrás a Magyar Falu Programnak köszönhetően, az eddigi fejlesztések is a helyi szükségletekhez igazodtak.
    

A megvalósult beruházások közül példaként említette a járdaépítést, orvosi rendelő korszerűsítését, orvosi eszközök beszerzését, az úthálózatok megújítását. Hozzátette: a program segíti a települések megtartó erejének növelését is, példaként említette Mesterszállást, ahol a lakosok száma folyamatosan nő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com