Handó Tünde: a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését

A Magyar Bírói Egyesület által 2004-ben elfogadott etikai kódex szerint a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Kecskeméten az MTI-nek.

Handó Tünde hangsúlyozta: az etikai kódex megújítása folyamatban van, az elkészített anyagok a bírók számára már elérhetőek, hamarosan a birosag.hu weboldalon is olvashatóak lesznek. Az új etikai kódex elfogadása az Országos Bírói Tanács feladata.
Az OBH elnökét az MTI arról a döntésről kérdezte, amelyben március 24-én a Gyulai Törvényszék elutasította a Békés Megyei Főügyészségnek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatása ügyében benyújtott keresetét.

Magyar Bírói Egyesület
Az OBH elnöke kijelentette: "egy bíró, mint amilyen én is vagyok, nem fogalmazhat meg véleményt egy konkrét ügyben hozott döntésről". A bírónak az ítélkezésében függetlennek kell lennie, az ítélkezés függetlensége pedig azt jelenti, hogy semmilyen külső behatás, befolyás, fenyegetettség, külső elvárások, szempontok nem befolyásolhatják az ítélkezést.

"A törvény szövege és a bizonyított tényállás az, ami alapján döntést hozhat, és még saját erkölcsi vagy világnézeti véleményét is háttérbe kell szorítania" - mondta.

Leszögezte: a bírói függetlenség a jogállam alapja.
Handó Tünde fontosnak nevezte azt az alapelvet, amelyhez a bíróságoknak tartaniuk kell magukat: "a bírák az ítélkezés során a törvényeknek megfelelően nyilvánulhatnak meg, a bíró az ítélkezés során sem szavakkal, sem egyéb módon nem nyilváníthat ki elfogultságot vagy előítéletességet egyetlen személy vagy csoport irányában sem, ahogyan az alaptörvény is rendelkezik".
Hozzátette: a bíróságok a jog alkalmazása során a jogszabályok szövegét, elsősorban azok céljával és az alaptörvénnyel egybevetve értékelhetik és értelmezhetik.

Handó Tünde kiemelte: a bírónak fel kell ismernie és meg kell értenie azt, hogy léteznek társadalmi különbségek és eltérések. Ez vonatkozhat az ügyfél gazdasági helyzetére, képzettségére, nemzetiségére, a legkülönfélébb dolgokra, a törvény előtt azonban mindenki egyenlő, a bírónak e szerint kell döntenie - fogalmazott. Komoly dilemmának nevezte a bírósági szervezet egésze számára, hogy vajon egy bíró, illetve bármely bíró az ítélkezési munkájával kapcsolatban felelősségre vonható-e.

Egy törvényszéki bíró felett a fegyelmi jogkört kizárólag a törvényszék elnöke gyakorolhatja, ő az, aki kezdeményezheti ilyen eljárás megindítását - közölte. Emlékeztetett azonban az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésére, amelyben "egy vezető intézkedésével szemben rendkívüli erőt tulajdonított a bírói függetlenség alkotmányos alapelvének". Szavai szerint, "azért van a felső bíróság, hogy az ítélet megalapozottságáról, ideértve az indokolásnak a helyességét vagy helytelenségét is, ő mondjon ítéletet". Handó Tünde ezt is a jogállam lényegének nevezte.

A Gyulai Törvényszék március 24-én hozott határozatában elutasította a Békés Megyei Főügyészségnek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetét. Az ügyészség azért indítványozta a szervezet feloszlatását, mert a vádhatóság álláspontja szerint Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon korábban szervezett járőrözése során faji alapú megkülönböztetést tett emberek között. Az ügyészség álláspontja szerint a közbiztonság helyreállítása érdekében meghirdetett fokozott járőrszolgálat valójában a bűnözőnek kikiáltott cigány kisebbség megfélemlítését célozta, és sértette a roma kisebbséghez tartozók egyenlő emberi méltósághoz való jogát. Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai 2011 tavaszán több napig járőröztek, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.
Mucsi Erika tanácsvezető bíró az indoklásban elmondta, a törvényszék arra a következtetésre jutott: nem sikerült bizonyítani, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület akár egyénenként, akár csoportos megnyilvánulásaiban alapszabályba, alaptörvénybe, Magyarország törvényeibe vagy nemzetközi egyezményekbe ütköző tevékenységet fejtett ki.

Az írásba foglalt ítéletben a bíró egyebek mellett kifejtette, hogy "nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos (...), az átfedések alapot adnak az anomáliák 'cigánybűnözésként' való megfogalmazására".
Több politikai párt és jogvédő szervezet tiltakozott az ítélet ellen. Kifogásolták egyebek mellett, hogy a bíróság szerintük legitimálja a cigánybűnözés kifejezést az ítélet indoklásában.

Az MSZP roma tagozata közleményben szólította fel a bírói testületet arra, hogy határolódjon el a bírónő szavaitól. Felháborítónak, veszélyesnek és még bírói magánvéleményként is megkérdőjelezhetőnek tartják az ítéletben szereplő megfogalmazásokat, ugyanakkor bíznak abban, hogy meg lehet védeni a magyar állampolgárokat az egyenruhában, menetoszlopban, katonai vezényszóra masírozó, félelmet keltő félkatonai szervezetektől.

A Roma Polgári Tömörülés (RPT) közleményében megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyar Gárda egyik utódszervezetének tartott Szebb Jövőért Egyesületet feloszlatására irányuló perben a bíró "az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát és Magyarország Alaptörvényét sárba tipró ítéleti indoklásával nemcsak a cigány kisebbség, hanem minden állampolgár alapvető jogát és becsületét megsértette". Felszólították Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét "távolítsa el (...) a bírói palástra alkalmatlanná és méltatlanná vált jogászt a magyar bírói karból".
Nem elfogadható, ha egy bíró az ítélet indokolásában rasszista megjegyzéseket tesz - közölte a VS.hu megkeresésére a Gyulai Törvényszék szóvivője hétfőn. Bagdi Árpád Gyula jelezte: a törvényszék elnöke a Szegedi Ítélőtábla jogerős határozatát követően dönt az eljáró bíróval szembeni intézkedés kezdeményezéséről.

MTI

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com